Néha elementáris erővel tör rám a körömlakkozhatnék. Az aktus szokatlanságának köszönhető, hogy a legidétlenebb pillanatokat választom pingálásra. Pölö épp pisilni kell. Nem kicsit. Lábaimat csinos kis fonott kalács pózba merevítve gyorsan kidekorálom a körmömet, majd fejlilulásig fújdogálom, hátha elérem az egy másodperces száradási időt. Sajnos, 15 perccel túllépem. Mivel a letépett rötyipapír halálra karcolná az ippeg világra csodálkozó lakkréteget, hosszú percekig vágyakozva gondolok egy megkönnyebbülést hozó farokra, amit csak lazán leráznék – azt sem bánnám, ha az utolsó csepp a gatyámba menne. Bár pasiként nem mázolnám a körmömet. Nem könnyű a csirkeélet, na.