Augusztusban történt I.

A tavalyi Nagy Nyaralás 1. sikerén felbuzdulva idén is megszavaztuk magunknak a sokhetes szabadságot, ő, aki férfim meg én, csak annyi volt a dolgunk, hogy agyilag-lelkileg ügyesen kitartsunk augusztusig és minden aktuális melót befejezzünk és előre is dolgozzunk, amennyire lehet. (Csak, érted.) Iszonyú jó dolog így a nyaralás, eszméletlenül pihentető, már-már végtelenbe nyúlik. Ha jól emlékszem, nagyon meglepődtem azon, hogy hirtelen augusztus lett. Hihetetlen, milyen gyorsan telik Az Idő - idén is. (Ez most már mindig így lesz?) Jó, rengeteg minden történt velünk ebben az évben, nagy dolgok, biztos azért, de akkor is. Megjegyzem, utálom Murphy-t, mert a szabi előtti utolsó héten természetesen állni látszott Az Idő, hirtelen idegborzoló csigatempóban pötyögtek a percek. Ő, aki férfim munkahelye falitábláján vakációs visszaszámolással csepegtetett kitartást a kebelébe, tudod, ó, ió, ció ésatöbbi, én meg a napközben váltott pár soros szösszeneteink tárgyrubrikájába véstem fel minden reggel, hogy már csak öt nap, már csak négy nap ésatöbbi, szóval, senki nem mondhatja, hogy nem szurkoltunk magunknak rendületlenül. A Hurrá, végre nyaralunk! életérzésnek néhány órával hamarabb adtam át magam, mint ő, aki férfim, ugyanis kedvenc munkahelyem kedvenc főnökhelyettese teljesen váratlanul hazaküldött, mondván, szarul nézek ki, pedig szent meggyőződésem volt, hogy felül türkizbe, alul barna-türkizbe öltözve igazán csinos példány vagyok a csillámos türkizzel kihúzott szememmel és az ide-oda kunkorodó fürtjeimmel, szívemben a már-csak-pár-óra-és-hetekig-nyaralok örömmel. Úgy látszik, kezdődő allergiám, az agysejtgyilkos projektem utolsó simításaival folytatott harcom, illetve a szobámban rendületlenül hűtő légkondi olyasfajta pusztítást vitt véghez rajtam, amit nem realizáltam teljes valójában vagy bénán áll a türkiz, mint olyan. Meg is jegyeztem magamnak, hogy ideje szemészhez mennem, ha annyira leromlott a látásom, hogy nem tudok különbséget tenni a 'jól nézek ki' és a 'szarul nézek ki' kategória között. Kedvenc munkahelyem kedvenc főnökhelyettesének bevallottam, hogy fáradt vagyok, igen, tulajdonképpen, tettem hozzá gondolatban, idén még nem voltam beteg, nem pihentem egy morzsányit sem, álláskeresésre és -interjúkra használtam el pár napot, a vetélés utáni egy hét meg nem az a láblógatós, strandolós, fagyizós történet. Meglehet, szarul néztem ki, azért utolsó tartalékaimat mozgósítva hazafelé túrtam egy dögös ruhát, vettem két könyvet és némi fülembevalónak való gyöngyöt, türkiz gyöngyöt, eme megmozdulásaim alapján dr. csibike, a híres agyszakértő fel is állította a diagnózist, miszerint a fáradtság ugyan leamortizálta az agyközpontot, de nem eléggé, mert a pénztárcáját még megtalálja a beteg, dr. csibike, a híres lélekkurkász viszont lepisszegte kollégáját, hiszen mindenki tudja, hogy az egészségügyi vásárlás kiválóan gyógyítja a munkába belefáradt lelket. Állítását hűen igazolta a tény, hogy nagyon aranyosan örültem az új szerzeményeimnek. Egészen addig rendületlenül vidorkodtam A Nagy Nyaralás 2. első pillanataiban, amíg ki nem derült, hogy másnapra megérkezik a hidegfront, maradék allergiámat sikerült megfázással megfejelni és a foglalás ellenére mégsincs szállásunk. To be continued... (Ez aztán az izgalmas felvezetés, micsoda írói leleményesség, muhahaha.)