Van önkritikám, ezért pölö nyilvánosan nem fakadok dalra. Mondjuk, lenne az a pénz, amiért igen, de tripláját fizetnék, hogy inkább ne, azonnal fejezzem abba, sicc innen, használjam másra a számat, abban legalább tehetséges vagyok. (Ööö… evésre gondoltam, meg pofázásra, meg ilyesmi.) Már az általánosban kiviláglott: Nem vagyok hangember. Tanárom egyszer próbált énekeltetni – az élmény hatására kétségbeesett, mint kiéhezett eunuch a kupiban, onnantól kezdve nem erőltette a dalolászást, ha mégis, kizárólag kórusban. Környezetem hallójáratát nem szennyezem, maradok a takarítás közbeni, szex utáni, zuhany alatti dudorászásnál – zümmörészek, a magam örömére.

Kérdem én, hogy a sok tehetségtelen, önjelölt csillagocskának nincs egyetlen olyan őszinte ember az életében, aki azt mondaná neki fésztufész, te, bazze, soha az életben ne lépj fel semmilyen tehetségkutató sóóóműsorban, még véletlenül sem, mert kurvára nincs hangod, nem tudsz énekelni, az angolod meg olyan, mintha az arabot törnéd...