Valami ül a torkomban és veszettül kapaszkodik, se le, se fel. Olyan, mint egy gombóc. Alienem van, Gombóc Alien, különbejáratú kis élősködőm, csak az enyém nem gyomorra húzódott, hanem torokra, rá a gigámra. Minden egyes köhögésrohamnál úgy tesz, mintha ki akarna szakadni, valójában masszívan tartja magát, szinte látom, ahogy vérvörös csíkokat húz a torkom belső felén, karmait egyre mélyebbre vájja a húsomban, tépi, szaggatja. Tudom, nem kellett volna kidobni az antibiotikumot, de képtelen vagyok lenyelni a nagyméretű gyógyszereket, valahogy mindig megakadnak, jön az öklendezés, az a borzasztóan keserű szar megolvad a számban, ízétől elsőfokú pszichés károsodást szenvedek. Ő, aki férfim, apró darabokra tördeli-morzsolja a pirulát, de nekem keserű, igazán az, csak ránézek és elzáródik a nyelőcsövem, és minden ízlelőbimbóm azt üvölti, hogy nemnemnem.

Igen, beteg vagyok. Már megint.