Perpill csak igen tetemes összegért mozdítanám meg a seggem, pölö döcögnék egy kört a ház körül vagy ilyesmi, korrekt módon bezabáltam, nem tudom, hol fér el ennyi cucc bennem, lassan úgy érzem, csak egy kurvanagy gyomor vagyok, semmi több, a sírfeliratomat is kiokoskodtam már: „Amíg élt, (n)eve(te)tt”. Hálás lennék egy lélegeztetőgépért, ebből is látszik, igénytelen vagyok, köpök bundára, Mercire, malibui villára, pö-pö. A családi kaja- és piaprojekt mellett azért játszottunk is, a reggeli napsütésben mi ketten, ő, aki férfim, meg én, délelőtt pedig a rokon apróságokkal, kisautódobálásból, -pörgetésből és -tologatásból profi vagyok, bár már erőteljesen hiányolok egy kislányt a családba, a sok kard, katona, autó között üde színfolt lenne egy nyamvadt habosruhás Barbie. Este nehéz hassal szívvel kihagytuk a Daubnert, ilyen nap után kimondottan halálos hat-nyolc pár szelet süti, ezért inkább Harry Pottert hoztuk haza, igen, a legújabb kötetet – még habfürdőzés közben is olvashatom, ma kifejlesztett úszógumimnak hála, tuti nem süllyedek el.
