Összességében 8-9 óra alatt gyűrtem le az új Harry Potter kötetet, 622 oldalt, nem egyhuzamban, mert a testnek is megadtam, ami az övé, ergo edzés szex és kaja tördelte az olvasást. Ma ő, aki férfim főzött, levest és pizzát és palacsintát rendelt, cserébe hosszú órákra csendben maradtam, ez is ritkán fordul elő. Izgalmas az új kötet, akárcsak a többi, hősies küzdelemmel elkerültem mindenféle potteres fórumot, így gyermeki kíváncsisággal falhattam a könyvet. Szépséges magyar nyelvünk csak jót tesz a történetnek, a korábbi kötetek német, angol, francia változatai valahogy nem érintettek meg. Örülök, hogy kezdettől fogva Pitonnal rokonszenveztem, hja, a megérzés, meg Alan Rickman, ugye. Bevallom őszintén, engem az ötlet, a történet nyűgöz le, a Jó és a Gonosz örök, megunhatatlan harca, Harryt és társait meghagyom az első szerelmek lángjától égő-perzselődő tinipubertáskamaszoknak, továbbra sincs szemüveges kispasis poszterem, kitűzőm, fogpiszkálóm, ágyneműm, kisdobos becsszó. Jó lenne tudni, a szülők, irodalom tanárok mit kezdenek Potterékkel – no meg a gyerekek. Vagy a gyermeklelkű felnőttek.