Movhu kommentje eszembe juttatta azt a sokszor hallott véleményt, miszerint a tanár ne rinyáljon magasabb fizetésért, érje be azzal, ami van, mit képzel magáról, még pénzt is akar a sok szünet mellé, pfúj, felháborító, megáll az ész.

Hogy nézett ki a „laza tanári munkarendem” az ország egyik legjobb gimnáziumában? Cirka 120-130 tizenkét-tizennyolc éves gyereknek tanítottam törit és németet heti 20-22 órában. A töri osztályaim 36-38 fősek voltak, évfolyamonként heti 2-3 órával, a 10-15 fős német csoportokkal heti 5-6 órában dolgoztam. Az elhivatott tanár készül az óráira, nem úgy megy be, hogy na, majd beszélgetünk valamiről, ergo rendszeresen könyvtáraztam, anyagot gyűjtöttem, hogy minél érdekesebb és tartalmasabb órákat tarthassak, illetve elősegítsem a gyerekek önálló órai munkáját. Az órákra való készülés mellett személyre szabott kiegészítő feladatokat gyártottam, hogy a gyengébb képességű gyerek ne ugyanazzal küzdjön meg, mint a szupertehetséges, emellett dolgozatokat javítottam, szünetekben és versenyeken ügyeltem, helyettesítettem, orrvérzésig adminisztráltam, szülői és tanári értekezleteken, iskolai rendezvényeken vettem részt, vizsgáztattam-érettségiztettem, tanulmányi versenyekre készítettem fel a diákjaimat, szülőkkel és kollégákkal konzultáltam, gyerekeket vigasztaltam, hallgattam meg… Soroljam még? Kora reggel kezdődtek az óráim, az értekezletekre délután került sor, sok szülői este 8-9-ig is elhúzódott, ennek ellenére másnap ugyanúgy meg kellett tartanom a 8 órámat. A téli, tavaszi, őszi szünet egy-egy hetében általában témazárókat javítottam – 36 gyerek esetében ez többnapos meló, ha pölö töri dolgozatról van szó. Nem szégyellem, hogy a folyamatos szellemi, fizikai és lelki leterheltség miatt alig vártam a nyári szünetet, hogy végre regenerálódhassak, feltöltődhessek. Több, mint 100 gyerek tanítása, nevelgetése, tanulmányi és magánéleti problémája teljesen felőrli az embert, elszívja az összes energiáját, pláne úgy, hogy a t. diákoknak manapság jogaik vannak, kötelezettségeik alig – gondolom, a t. szülők sokszor minősíthetetlen viselkedését sem kell bemutatnom. Mindezért mennyit kap a tanerő? Szerény személyem nyolcvanezret-kilencvenezret keresett úgy, hogy otthon még végigdolgozta az estéket és a hétvégék nagy részét is. A dicséret, a „köszönöm” néha jólesett volna, de elfogadom, hogy nem jelent semmi extrát, ha tizenakárhány felsőfokút nyomok a gyerekek kezébe, ez a dolgom. Azt már meg sem említem, hogy emellett egyetemre jártam, vizsgáztam, diplomáztam.

Mindezt nem panaszként mondom. Hivatást választottam magamnak, nem munkát, a szívem mélyén ma is tanár vagyok, és tudom, hogy egyszer újra tanítani fogok, de nem éhbérért és nem az iskolai munka sokszor megalázó, gerincpróbáló, gúzsba kötő körülményei között. Lehet, hogy egy tesitanár vagy egy kevesebb óraszámú tanár élete ezerszer könnyebb – a többségé azonban nem. Minden tiszteletem azoké a tanároké, akik a mai körülmények között a szó legszebb értelmében vett pedagógusok akarnak és tudnak maradni.