Talán már írtam is itt, hogy gyerekkoromban Egerszegi Krisztina volt a példaképem. Tinipubertáskamaszként felnéztem rá, becsültem sportolóként és emberként. Mondhatnám, gyermek tisztelt gyermeket. Emlékszem, 14-15 éves lehettem, összevesztem anyuval, kikerülhetetlen szülő-gyerek összecsapásba bonyolódtunk, rettenetesen fájt az igazságtalansága, és abban a nagyon elkeseredett, magányos pillanatomban, háborgó kamaszlélekkel levelet írtam Egérnek. Eredetileg születésnapomra szerettem volna kérni egy dedikált képet, végül kiöntöttem neki a szívemet, elpanaszoltam ’sanyarú sorsomat’. Írt. Válaszlevél jött, szülinapi képeslapot kaptam és a dedikált kép sem maradt le. A világhírű olimpiai bajnok válaszolt egy kis jelentéktelen, szomorú lány levelére. Alig mertem elhinni ezt a csodát. Egér két bölcs tanácsot adott: Szeressem nagyon a szüleimet, mert úgy, ahogy ők szeretnek, senki más nem fog szeretni az életben, és csak az a fontos, hogy akiket én szeretek, azok szeressenek engem – mások nem számítanak. A mai napig hiszek mindkét gondolatban, tudom, hogy igazak, megtapasztaltam, túl sokszor is. Innen merítem az erőmet, ezért nem tud fájdalmat okozni senki mocskolódása – ha valakit nem szeretek, ha valaki nem fontos nekem, egyszerűen nem tud megbántani. Felesleges idő- és energiapocsékolás lenne szívemre venni olyan emberek hülyeségeit, akik semmit sem jelentenek számomra. Nem mondom, hogy kezdettől fogva sikerült így gondolkodnom, mert az ember olyan gyarló kis állat, hogy minden ember szeretetére vágyik, idővel azonban rájöttem, hamis és hazug dolog, ha mindenki szeret, ilyen nem létezik, ráadásul ezer meg ezer dolog terheli meg az emberi kapcsolatokat. Azóta van egy szűk belső kör, akikért foggal-körömmel, bármit, bárhol, bármikor, és egy másik, egy nagyobb külső, amibe a kedvelt-szimpatikus emberek tartoznak - ha valaki nem tagja egyik szívklubnak sem, nem tud fájdalmat okozni, bármennyire is szeretne, túl semmitmondó és jelentéktelen ahhoz, hogy a lelkemhez férjen. Igen, én meg merem engedni magamnak azt a luxust, hogy mások faszsága (rosszindulata? savanyúsága? boldogtalansága? irigysége?) miatt ne keserítsem meg a saját életemet.
