Nincs főnök, én meg több-kevesebb sikerrel féken tartott lázadó természetem sugallatára azt játszom dél óta, hogy tündibündi titkárnő vagyok, abból a ráérős-körömreszelgetős-agyatlan fajtából, mert ilyen még soha nem voltam és ezt is ki kell próbálni, egyszer élünk, vagy mi a rák. Szóval, egy ideig bájosan cseverésztem a legújabb divatról és a szilikonnal feltunningolt cicikről és a galád pasikról, a konyhában aranyosan-udvariasan hümmögve végighallgattam az aktuális céges pletykákat, lapról-lapra kiveséztük az Avon katalógus csodatermékeit, céges telefonról felhívtam a kozmetikust és lezsíroztam vele a jövő heti hátmasszázst, beleolvastam egy Cosmo-ba, bevallom, piszkosul fájt, neten átnyálaztam a nagy nyári szerelmi horoszkópomat, az illat és feng shui horoszkópomat, az azték horoszkópomat és a kelta fahoroszkópomat, biztos, ami fix, zöldséges kajarecepteket fénymásoltam a Fakanálból, körmöt reszeltem a vécén, kolléganőkkel Bódy Szilvit fikáztuk és cukiságos blogot nézegettünk, majd kimentem a piacra gyümölcsért és biojoghurtért. Ennyi.

Még nincs kettő, de én már most fehér zászlót lengetek, feladom, nem bírom a kiképzést, nem való nekem ez a fajta titkárnőség, inkább az agyhalált választom. Ideje melózni.