Legyen szó akár a kiszemelt pasi becserkészéséről, akár a bimbózó kapcsolatról, a nők többsége hajlamos azt gondolni, hogy a vágyott / meghódítottnak vélt hím azért nem kezdeményez, azért nem ír, azért nem telefonál, azért nem szervez közös programokat, mert félénk-gátlásos szegény éspervagy nem ér rá a kis elfoglalt éspervagy időre van szüksége a drágának. A nő rózsaszín cukormázba tapadtan mindig keres és talál valami mentséget a láthatóan-érezhetően langymeleg vagy épp hideg megmozdulásokat produkáló pasi számára, mert a nő, mint olyan, megértő, esélyt adó, filózgató (meg még sok egyéb), és csak úgy nem fogja beismerni, hogy ez a pasi nem/sem az, akivel és akiért, pápá holtomiglan-holtodiglan. Létezik rendkívül félénk-gátlásos, rendkívül elfoglalt és rendkívül összezavarodott hím, biztos, az elmúlt 31 évem tapasztalata azonban mégis inkább az, hogyha a pasi igazán akarja a nőt és nem csak díszes skalpnak, akkor kezdeményez, ír, hív, nem játszik-hazudozik, nem gyárt kifogásokat, hanem odateszi magát, eget-földet megmozgat azért, hogy a nő az övé legyen. Küzd érte, mert kell neki egy életre. Ilyen egyszerű...   

P.S.: ... és anno mennyi pofonba szaladtam bele, míg erre rájöttem, bahhh.