Masszív süthetnékem az októberi fagyok beköszöntével sem múlt el, kemény sütővírust nyeltem be, úgy tűnik. Mostanában élek-halok a körtéért, el is határoztam, hogy hétvégén átmegyek konyhatündibündicsirkébe és körtés tortát rittyentek, olyan látványos-zselatinos fajtát, ami után ő, aki férfim megnyalja mind a húsz ujjamat. Mankóként ki is néztem egy jóképű cseresznyés torta receptjét. Első pillantásra megfogott a csodaguszta kép, annyira szívhezgyomorhozszólóan nézett rám (egyélmegegyélmegegyélmeg), hogy majd' elcsöppent a nyálam. Miután nagy nehezen letéptem vágyakozástól párás tekintetemet a sütiről, belemélyedtem a receptbe, illetve csak mélyedtem volna, mert a harmadik mondat után nagy csodálkozásomban kistányérnyi szemeket meresztettem és abbahagytam a receptbogarászást. A "Turmixoljuk össze a lisztet, a porcukrot, a vajat, a csipet sót, majd adjuk hozzá a tojássárgáját is." nem lepett meg, általában ilyesmivel kezdődnek a receptek, azt mégsem írhatják, hogy első lépésként vegyük ki a kész tortát a sütőből. A második mondat sem okozott nehézséget, ha fél órára a hűtőbe kell rakni a tésztát, akkor odateszem és kész, max. a lefagyott kezem miatt vernyákolok egy sort. (Mármint azt nem teszem be a hűtőbe, magát a hideg masszát nem szeretem gyürkölészni, de a körtés tortáért mindent, akár tőből elfagyott csirkevégtagot is.) A "Nyújtsuk ki 3 mm vékonyra és béleljünk ki vele egy 18 cm-es tortaformát." c. matematikai feladvány kicsit megviselt, mert nem tudom, merre leledzik a vonalzóm, szemmértékre meg képtelen vagyok belőni a 3 mm-t és a 18 centit, de úgy gondoltam, ezen majd akkor túráztatom az agyamat, ha már a nyújtásnál-bélelésnél tartok. A negyedik mondat azonban a lelkembe tiport, nem is olvastam tovább a receptet, sőt ideiglenesen a körtetortáról is letettem: "Takarjuk le sütőpapírral, szórjunk rá szárazbabot és 180 °C-on süssük 20 percig, aztán vegyük le róla a babot meg a papírt és süssük még 5 percig." Kérem szépen, egyéni szocproblémám összetett. Egyrészt az alkatrészek listáján szó sem volt semmiféle sütőpapírról és szárazbabról, alattomos húzás ezeket a létfontosságú kellékeket pont a recept közepén megemlíteni, főleg akkor, ha mondjuk a konyhatündibündi vénáját csillogtatni szándékozó csirke ad poci kizárólag a hozzávalók átfutása után akarna körtés tortát sütni és alapjáraton nem egy sütőpapíros-szárazbabos fajta. Másrészt meg mi a ráknak kell oda szárazbab? Hallgatnék én a női megérzésemre, de belőle harapófogóval is csak annyit lehet kihúzni, hogy talán a nedvességgel lehet összefüggésben a dolog. Szóval, világegyetemem középpontjában babrejtély kucorog és amíg meg nem oldódik, nem olvasom tovább a receptet, ergo a körtetorta parkolópályán vesztegel. Tortaguruk, segítsetek. Help, Hilfe, S.O.S., fehér füst.