Kiderült, a bölcsi alfahímje nem leledzik otthon délután, ezért hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, ő, aki férfim meg én, hogy felnyaláboljuk nemrégmúltötévest és moziba visszük, hadd legyen a t. szülőknek néhány szabad, kettesben és kedvük szerint eltölthető órácskája - az áldott jó szívünk, az. Még az életben nem voltam moziban a térdig-combközépig érő generáció egyik tagjával sem, úgyhogy részemről nem kicsit izgultam az igen hiperaktív nemrégmúltötéves miatt, csak nehogy eltűnjön mellőlem, csak nehogy szétszedje a mozit, csak nehogy elhagyjam a sapkáját, pókemberét, sakkmatricáját és ilyesmi, ő, aki férfim viszont olyan lazán kezelte az egyébként számára is első alkalmat, mintha egy focicsapatnyi gyereket moziztatna minden egyes nap. Nemrégmúltötéves nagyon komolyan vette, hogy a nagybácsijával és annak csajával (értsd: velem) megy moziba: Annyira megszeppent eme új és felnőttes dolgon, hogy a hiperaktitvitásnak leghalványabb jelét sem mutatta, ellenben ünnepélyes arccal és csillogó szemekkel fogta a kezünket a moziba vezető úton - oda és vissza is.

Ne kérdezed, miről szól a Madagaszkár kettő - én végig nemrégmúltötévest néztem, csak nehogy eltűnjön mellőlem, csak nehogy szétszedje a mozit, csak nehogy elhagyjam a sapkáját, pókemberét, sakkmatricáját és ilyesmi.

P.S.: Nemrégmúltötéves nagyon élvezte élete második mozizását, kizárólag azt nehezményezte, hogy mozi után nem maradhatott még velünk. Naja, ha nálunk alszik, sanszos, hogy átvirrasztom az éjszakát. (Hiába no, Chuck Norris sem a pörgő-forgó rúgással kezdte, először örült, hogy be tudja hajlítani a legkisebblábaujját.)