Jelzem, nem túl kellemes arra ébredni, hogy ő, aki férfim lefejelt álmában, tulajdonképpen ütős napkezdésnek is nevezhetném. Véletlen, persze, legalábbis nem tűnt fel, hogy direkt csinálná, hehe, ennek ellenére agyvelőig megrázó élmény.

P.S.: Ha ő, aki férfim ráfekszik a hajamra, általában olyasmit szoktam rémálmodni, hogy épp vadul kínoznak a vérszomjas gonoszok és hiába menekülnék, csak vonszolnak a hajamnál fogva, tépik-húzzák a loboncomat, majd' kitörik a nyakam, szinte látom, ahogy egyesével szakadnak ki a hajhagymáim, aztán valahogy hirtelen megunják, mert képtelenek kihúzni belőlem a szupertitkos infókat - és lefejelnek, bammm. Ez utóbbi, a bammm, maga a koponyaszaggató valóság, ő, aki férfimnek köszönhetem, álmában fordítja el a fejét, rá az enyémre, lendületből, a hajam fogságában nincs menekvés. A forgatókönyv ilyenkor egyébként az, hogy a lefejelésre mindketten félig felébredünk, kómásan nyekergünk egy sort, ő, aki férfim azért, mert megriadt a becsapódástól, én azért, mert fáj a becsapódás, röhögünk egy kicsit, összebújunk-összekucorodunk és alszunk tovább, reggel pedig elcsodálkozunk a homlokomon éktelenkedő kékes-zöldes folton. Meg a párnámon maradt hajszálhullákon.