Wilbur Smith regényeit általában péntek estétől vasárnap estig szoktam olvasni, mert egyszerűen letehetetlenek, én meg csak hétvégén engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy pölö hajnal háromig olvasok. A Gyerek miatt azonban felborult ez a kis ravasz és előrelátó rendszerem, a mormotakór miatt képtelen vagyok huzamosabb ideig ébren maradni, erre egyelőre sem hétköznap, sem hétvégén nincs esélyem, ezért kénytelen voltam kizárólag a tömegközlekedve töltött időben kiolvasni a hatszáz oldalas könyvet, az Élet meg természetesen olyan, hogy mindig a legizgalmasabb részeknél kellett leszállnom és pölö betérnem a munkahelyemre. Még szerencse, hogy gyorsan olvasok, hehe. A vadász végzete az a klasszikus szurkolós-izgulós kalandregény, az igényes és tartalmas fajtából, ennek Wilbur Smith egyébként nagymestere, mindig újabb és újabb csavarokkal fűszerezi a lendületes és magával ragadó sztorit, van benne ármány, szerelem, történelem, az események szinte filmként peregnek a szemed előtt olvasás közben, legszívesebben te is belépnél az afrikai vadonban játszódó történetbe, hogy lesomj egy maflást a rosszfiúknak és élvezd a jók társaságát, megkóstold a fűszeres sült bivalynyelvet és eljárd a maszáj oroszlántáncot. A regény az afrikai Courtney-dinasztia egy újabb tagjának sűrű életéből ad ízelítőt, a Wilbur Smith-re annyira jellemző lebilincselő és hiteles módon. Szívgörcsöt kaptam volna, ha a történet nem zárul le és egy-két évet várni kell a folyatásra, mint pölö a szerző egyiptomi sorozata esetében, de a jó öreg W. S. ezúttal kerek egészet írt, szépen beillesztve a Lángoló parttal kezdett izgalmas és szórakoztató családtörténetbe. Remélem, előbb-utóbb ezt a regényét is megfilmesítik.