A fehér és nemfehér csokiba forgatott és így-úgy csokimintázott eperszem már régóta birizgálta a fantáziámat, külön-külön mindkettőt imádom (na jó, a fehércsoki inkább a "nemes cél érdekében elviselem" c. kategória oszlopos tagja), sejtettem, hogy együtt sem szólhatnak rosszul. Talán egy-két héttel ezelőtt a Nők Lapja konyhamagazinjában láttam egy nagyon vadító képet a csoki-eper kombóról, rendesen bele is égett a retinámba, így nem tehettem mást, a piacon levadásztam néhány nagyobb darab epret, aztán bevettem magam a konyhába. Bevallom őszintén, fogalmam sem volt arról, hogy ennek a kis semmiségnek az elkészítése gigabonyolult művelet az egyszerű mezei csirke számára.
Odáig még egész jól elboldogultam, hogy a boltban megvettem a fehércsokit és az étcsokit, az epret pedig jól megmostam, vigyázva, nehogy leessen a csutkája, amelynek fontos szerepet szántam a későbbiekben, tudniillik a mártogatáshoz-mintázáshoz ott akartam megragadni az eperszemet, az üstökénél. Az első fordulóban az jelentette a nehézséget, hogy mosás után vészesen fogyni kezdtek a gyönyörű vörös-mélybordó színben pompázó eprek, ugyanis a csutkájuknál fogva kétpofára tömtem magamba a kövér eperszemeket, végül azért önuralmam maradékába kapaszkodva csak sikerült félretennem néhány szemet a csokizós részhez.
Emlékeim szerint a múltban mindig jelesre teljesítettem csokiolvasztásból, most viszont több kört is kellett futnom, mire olvadásra bírtam a szénhidrátbombákat. Valamilyen elcseszett sugallatnak köszönhetően először a raclette lapátocskáival próbálkoztam, talán az a gondolat motiválhatott, hogyha a sajt megolvad, megolvad a csoki is. Nos, a párhuzamnak lőttek, szerencsétlen csokicsíkjaim nemes egyszerűséggel odakozmáltak, csak az étcsokin jelent meg néhány izzadtságcsepp, mutatóban. Az újabb csokicsíkversenyzőket eme kudarc után nemes egyszerűséggel egy-egy kislábasba dobtam. Néhány perc múlva felháborodott sistergés és égett szag jelezte, hogy ez a megmozdulásom is mély lelki traumát okozna Stahl Juditnak. Némileg morcosan a kukába vágtam a cuccot. Megjegyzem, az első és a második olvasztási kísérlet áldozatai bazinagy lyukat égettek a szemeteszsákba, bosszúból. (Nem, nem jutott eszembe, hogy a forró csoki megolvasztja a műanyagot, puffogás közben nem értem rá ilyen aprósággal foglalkozni, mellesleg a fizika az ötösök ellenére sem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé.) Harmadik nekifutásra azért csak sikerrel jártam: Vizet forraltam és beletettem a maradék csokival megtöltött kislábasokat. Mondjuk, a fehércsoki továbbra is kretén módon viselkedett, csupán tessék-lássék olvadozott, bár ez engem nem tartott vissza attól, hogy végre beleforgassam az eperszemeket.
A haditervem azon a zseniális elgondoláson alapult, hogy a zöld csutkáknál jól megmarkolom az eperszemeket és beletunkolom őket a csokiba, egyiket ebbe, másikat abba. A mintázást a "majd megoldom valahogy" c. improvizációs technikámra bíztam, bár azért egy saslikpálcikát előbányásztam az egyik fiókból, hátha. Nos, amikor eljutottam a csutka megmarkolásáig és az eperszem csokiba mártásáig, teljesen váratlanul igen sok problémával találtam szembe magam:
- A forrásban lévő vízbe állított kislábas valóban kicsi, csak az öklöm fér bele, éppenhogy, ergo az ötliteres leveses edénnyel kellett volna próbálkozni, igaz, abban idétlenül nézett volna ki hat kocka olvasztott csokoládé.
- A kislábasba csak éppenhogy fér bele az öklöm, ergo a lábas forró oldala megégette a kezemet.
- A lábas oldala mellett az olvadt csoki és a lábas alja is forró, ergo a magas C helyett valamivel mélyebb, fájdalommal teli, hosszan elnyújtott Á-t vágtam ki, a csutkákat szorító ujjaim pedig feliratkoztak az égési sérüléseket elszenvedett hősi testrészek listájára.
- A zöld száracskák hajlamosak a kiszakadásra, főleg akkor, ha az olvadt csokiba beleragad az eperszem és az konokul ragaszkodik a zsákmányához, ergo kínomban röhögve a Gladiátorban bátran küzdő Maximus mintájára "Stay with me! Stay with me!" felkiáltásokkal biztattam a csutkákat, több-kevesebb sikerrel.
- A saslikpálcika egészen addig jól működik csokimintázásnál, amíg a fehércsokit össze nem maszatolja az étcsoki, ergo szívás, ha csak a harmadik kísérletre jön össze a csokiolvasztás, mert addigra nem marad egy aprócska kocka frissen bevethető fehércsoki sem.
Az ergók ergója: Dögöljek meg, ha még egyszer edényfogókesztyű, nagyon hosszú szárú villa, leveses edény és pótcsokik nélkül kezdek a mintás csokis eper előállításához.
Perpill erősen hajlok arra, hogy a jövőben határozottan mellőzöm az eperszemek csokiba bugyolálását, inkább csokifondü szintjén mártogatom őeperségét, vagy előjáték gyanánt ő, aki férfim intimebb helyeiről eszgetem le a hozzávalókat egy csoki-egy eper sormintában. Ha pedig végépp nincs lelkierőm a pucolással-vagdosással járó szöszölésre, veszek egy epres Milkát.