Ebben a borús-esős időben nem lepett meg a derékfájásom, borítékoltam, pláne a tegnapi dobozolás után, azon viszont elcsodálkoztam, hogy alig tudtam mozogni miatta. Azzal nem számoltam, hogy ennyire komolyan veszi magát, a vasárnap estére jelentősen lelassuló és darabossá váló mozgásom alapján is csak egy szimpla fájásocskát előlegeztem meg magamnak. Ő, aki férfim szuszogását és az esőt hallgatva sokáig merengtem azon a reggeli ébredezés közepette, hogy köszönöm a lehetőséget, inkább kihagyom a hétfői munkanapot, ugyanis t. lábaimat egy ideig nem igazán bírtam belekényszeríteni a kelj-fel-és-járj mozdulatsorba, és nem az akarás hiányzott. Ma legyen más a csirkehero, gondoltam a hírek alatt, nekem ez fáj. Persze, olyan vagyok, hogy csakazértsenem adom meg magam. Valahogy kikecmeregtem az ágyból és a reggeli készülődés keretében egymagam bemutattam az ember evolúciós fejlődését, elsősorban a felegyenesedés szempontjából - másfél órába telt, de legalább el tudtam indulni. Inno Rheuma az én barátom, az. Mondanám a kis hős szívemnek, hogy nyugi, a nehezén túl vagy, te kis te, mondanám, ha nem lennék biztos abban, hogy egész héten szar idő lesz és egész héten dobozolni kell. Innen szép nyerni, ugye.