Az esős időnek csak azért örülök, mert végre folytathatom a kamrában elrejtett sok-sok doboz kipakolását. Ő, aki férfim nagyon szigorúan nézett rám, miután kiderült, hogy a logisztikát annak ellenére emeléssel-cipekedéssel oldottam meg, hogy megígértem, kímélem a gerincemet. Nem a szigorú a legtalálóbb, mert a nézésében féltés, aggódás, neheztelés, szerelem van, de nem tudom, melyik kifejezés írná le a legpontosabban ezen érzéseket, szóval, maradjunk a szigorúnál. Ő, aki férfim ezt a nézését akkor szokta elővenni, amikor azzal szembesül, hogy pölö a kímélet szót meglehetősen eltérő tartalommal definiáltuk. A kímélet nála azt jelenti, hogy feltétlenül megvárom a pakolással és még véletlenül sem emelek nehezet és ha fáj a derekam, megpihenek, sőt, abbahagyom a rámolást, nekem meg inkább azt jelenti, hogy vérezve-verítékezve addig molyolok a dobozokkal, amíg el nem kezd remegni a lábam, szaggatni a derekam. Védekezésképp megpróbáltam megmagyarázni ő, aki férfimnek, hogy az emelés-cipekedés óriási örömöt okozott piciny lelkemnek, mert ezáltal hatalmas csapást mérhettem otthonunk raktárjellegére, ráadásul megtaláltam az égre-földre keresett vasalót is - költözésnél csak a pezsgőspoharakat tartottam szem előtt, ami szerintem igazán érthető, hiszen a vasalóval nehéz lett volna ünnepelni, max. gőzállagban kieresztjük a víztartályába csepegtetett muskotályos nedűt, aztán ennyi. Ő, aki férfimet nem győztem meg teljesen, meg bennem is maradt némi lelkiismeretfurdalás, hiszen tényleg meg kellett volna várni a két erős karját és tényleg nem kellett volna sokkilós dobozokat emelgetni, úgyhogy azóta jobban odafigyelek magamra és próbálom elkerülni az önnyomorítás minden formáját. A ránézésre kicsiny gardrób egyébként hatalmas, köszönhetően a leleményes polcrendszernek, a dobozok belerejtése pedig kizárólag átmeneti jelleggel bír, hiszen addig nem fogom jól érezni magam, amíg új otthonunkban csak egy doboz is él és virul, mármint az a klasszik kartondoboz, büdös barna ragasztószalaggal bebiztosítva, ez utóbbit nagyon utáltam tekercselni, most meg sniccerrel szétvagdosni. Természetesen lesznek helyes kis tárolódobozok, mihelyt ott tartok már, hogy az otthonunk konszolidálása során a helyes kis tárolódobozok hiánya jelenti a legnagyobb problémát. Tudom, perverz dolog a vihar és az eső miatt lelkendezni, mediterrán vonásokat mutató csirkeként nem is szokásom, de most kimondottan jólesik, mert zsigeri szinten a rendszeretetre kódolódtam, nem, nem a rendmániára, inkább arra, hogy tisztaság van és hogy minden dolgom a helyén, ott, ahol látni szeretem őket, pölö egy virágot, egy képet vagy a kedvenc macskás-elefántos mütyüröket, negyven fokban viszont lélegezni is nehéz, nemhogy pakolászni. Bár otthonunk ideális állapotától jelenleg olyan messze vagyunk, mint Kimi Raikkönen a balettkarriertől, csak néhány napra kívánom az esőt-vihart - amíg meg nem szerelik a légkondit.