Eddig valahogy kimaradt a Múzeumok Éjszakája, valószínűleg azért, mert év közben minden olyan kiállítást megnézek, ami érdekel, persze, csak módjával, nem viszem túlzásba a múzeumosdit, ugyanis gyerekkoromban apai nagypapám nonstop múzeumokba hurcolászott és ez a semmi élményt nem jelentő, száraz, kötelező körökből álló tortúra maradandó károsodást okozott bimbódzó lelkemben. Egészen a mai napig úgy tűnt, életemben először közöm lesz a Múzeumok Éjszakájához, legalább egyszer ezt is ki kell próbálni alapon, bár az esőt utálom. A Sors azonban úgy akarta, hogy tövig lejárjuk a lábunkat és a múzeumi programok helyett laminált padlóra, fali csempére és padlólapra vadásszunk. Jelenleg moccanni sem tudunk, ő, aki férfim meg én, a birodalmi lépegető hozzánk képest kecses mozgású balerina, üdv a vádligörcsnek és a csikorgó-kattogó térdporcnak, viszont elégedetten vigyorogva borozgatunk némi alma, dió és sajt társaságában, mert végre megtaláltuk azokat a színeket, anyagokat és formákat, amelyeket nagyon is el tudunk képzelni az új lakásunkban, ráadásul ma majdnemigazi hamburgert is ettünk. Egészségünkre.

P.S.: Az elején nagyon féltem a lakásfelújítástól, most már határozottan élvezem, jó móka.