(#473)

Bevallom őszintén, sütis repertoárom muffinból és… muffinból áll.
A sütéshez való viszonyomat alapvetően meghatározza egy öt-hat évvel ezelőtti trauma: Éncsibeségem anno elhatározta, hogy felköti bugyiját, és életében először s.k. sütivel kápráztat pasiszemet-pasiszájat. A sütésről köbö annyi fogalmam volt, hogy van a sütő és van a tepsi. Ennél a pontnál telefonos segítséget kértem.
Anyukámat kifaggattam a meggyes pite mibenlétét illetően, az infót pedig szóról-szóra rögzítettem, sőt, vissza is olvastam. A hozzávalókon kívül beszereztem négyféle műanyag mérőeszközt, plusz beruháztam egy konyhai mérlegbe is – bizti, ami bizti, nehogy elbasszam a méricskélést.
Vádzsiúj műszereimmel méricskéltem, hozzáadtam-elvettem. Egy idő után feltűnt, hogy pöpec kis masszává formálódott a cuccos. Fényképezőgép hiányában le kellett mondanom a pillanatfelvételekről, így telefonban ecseteltem anyunak a massza színét-szagát, ízét-állagát. Miután kiderült, hogy minden forgatókönyv szerint zajlik, tepsibe zuttyantottam a masszát, és betoltam a sütőbe.
Másfél óra után izgatottam bányásztam elő a tepsit. Legnagyobb megdöbbenésemre a tepsi bal oldalán 2 centi vastag volt a tészta, a másikon pedig 8 - így derült ki, hogy a szar alapozásnak köszönhetően jobbra lejt a házunk…

P.S.: A tepsit tésztástul kivágtam a picsbe. Azóta nem sütök.