(#591)

„Margarita Nyikolajevna a tükör előtt ült, meztelen testére dobott egy szál fürdőkabátban, lábán fekete antiloppapucs. Az asztalkán előtte feküdt karkötős aranyórája, s mellette az Azazellótól kapott szelence. Margarita egy pillanatra sem vette le szemét az óra számlapjáról.
Néha szinte úgy rémlett, az óra elromlott, a mutató nem mozdul helyéből. De mozgott, noha nagyon lassan, mintha oda-odaragadna a számlaphoz. Végre a nagymutató huszonkilenc percet mutatott kilenc után. Margarita szíve olyan hevesen dobogott, hogy nem is bírta mindjárt megfogni az aranydobozt. Mikor egy kissé legyűrte izgalmát, kinyitotta a szelencét, és sárgás, zsíros krémet látott meg benne, amely – úgy rémlett – mocsárszagot árasztott. Ujja hegyével a tenyerébe kent belőle egy csöppet, amitől a mocsári növényzet meg korhadó avar illatára emlékeztető szag még jobban megerősödött; aztán pedig tenyerével lassan bedörzsölte vele arcát, homlokát.
A krém könnyen kenődött, és úgy tetszett, nyomban el is párolog. Margarita alaposan bedörzsölte vele az arcát, aztán a tükörbe nézett – és a szelencét egyenest aranyórája üvegére ejtette, amitől az üveg sugarasan megrepedt. Margarita behunyta a szemét, újra a tükörbe nézett, és harsányan felkacagott.
Csipesszel kitépkedett, szélein cérnaszállá vékonyított szemöldöke megsűrűsödött, és arányosan, feketén ívelt élénkzölddé színesedett szemei fölött. Orrtöve fölött nyomtalanul eltűnt a pici függőleges ránc (...). Eltűnt a sárgás kis árnyék is a halántékáról, meg az alig észrevehető szarkalábak a szeme külső sarkából. Orcája finoman kipirosodott, homloka fehér és sima lett, hajából elmúlt a fodrász kezétől származó göndörség.
A harmincesztendős Margaritára természettől hullámos fekete hajú, húsz év körüli nő nézett vissza a tükörből.
Amikor Margarita kedvére kikacagta magát, egyetlen ugrással ledobta magáról köntösét, belenyúlt a könnyű, zsíros krémbe, és erélyes mozdulatokkal, bőségesen bekente vele egész testét. Bőre nyomban rózsás, napbarnított színt öltött. Aztán – mintha csak kihúztak volna egy tűt a halántékából – egy csapásra elmúlt a fejfájás, amely egész nap kínozta, mióta hazajött a parkból; kar- és lábizmai megerősödtek, végül – teste súlytalanná vált. (...)
- Ez aztán a krém! Éljen a krém! – ujjongott (...).”

/Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita/

P.S.: Szülinapomra ilyet kérek. Bár, ha jobban belegondolok, nem sokat segítene rajtam: Tíz évvel ezelőtt is ekkora seggem volt.