Markáns stresszhelyzetbe kerültem a hét elején, akkor még javában október volt, azt hittem, csak a szemem káprázik, oké, lecsúszott néhány pohár bor, ráadásul nem is bírom, de ma újfent lecsekkoltam a közeli Spar kínálatát, és láss csodát, nem kell új hemüge: bezony, csokimikulások sorakoznak a polcokon, pirosak és lilák, mert már nem csak a tehén lilul, a miki is, a lúzerebb fej nélküli, horpadt hasú, no meg ezerszám pöffeszkednek a szaloncukrok, talán csak pörkölt töltelékes nincs. Nov. 2. van, asszem. Rémlik, ez az egész mikulásdi, karácsonyosdi decemberre kelteződik, baszki. Persze, hol van az megírva, hogy a vasárnapi ebédhez nem lehet szaloncukrot majszolni vagy mikulásfejet ropogtatni… vagy csak úgy szimplán népet bódítani. Engem mégis állatmód zavar, olyannyira, hogy kénytelen voltam narancsos csokival enyhíteni a szorongásomat, igaz, nem Lindt, de 70 %-os és finom. A Westendbe már be sem merek lesni, mert tuti áll a fa, harangos-csillagos, sok díszgömbös, elmehet a vérbe, mert most már fix, hogy be kell szereznem csizmát, kabátot, itt a tél, picsbe.