"Amit nem akarsz valójában, ne tedd meg.
A puszta tettvágy arra sarkall, hogy ne törődj a következményekkel. Ha törődnél velük, nem tennéd meg. Hogy ne ezen kelljen rágódnod, tenni akarsz. Ez a tettvágy. Függőséget teremt. Tennem kell valamit, különben szorongok. (...) Ha tegnap dolgoztam, ma is fogok. Ha nem dolgozom éppen, akkor is elintézek ezt-azt. Mindig van valami. Ha meg nincs, majd találok. (...) De hogy szabad tenni bármit is, ha nem foglalkozunk a következményeivel? Még ha háború van is, miféle ember az, aki minden alkalmas ablakon kilő?
Azután belefárad.
A meggondolatlan cselekedetek az alkoholnál is veszélyesebbek. Nem látszik rajtunk, hogy nem tudjuk, mit teszünk. S egy ponton túl megállni képtelenség - nem azért, mert lelepleződsz. Hanem mert már nem élsz. Meg kellene állni: gyakorta el sem kéne indulni. (...)
A legkevésbé sem semmittevés: gondolkodás. Tűnődés, de ábrándozás is, latolgatása a döntéseknek lazán, nyugodtan, sietség nélkül, ámbár szakadatlan. Átlátása annak, hogy aminek számomra átláthatatlan következményei vannak, attól jobb lesz, ha tartózkodom. Ez komoly munka. (...)
A lustaság felnőtt formája a lassítás.
A lassú - nem sejti az ember, amíg ki nem próbálta - élvezetes. Válogatunk, de nagyon. Ettől gyorsulunk fel. Egy év fizetés nélküli szabadság nem árt. De egy hónap szabadság teljes magányban, sietségtől mentes tűnődésben arról, hogy mire nincs, és mire van szükségünk ahhoz, hogy őszintén mosolyogni tudjunk - a fürdőszoba tükrében még magunkra is - egyszerűen elengedhetetlen.
Vagy tűnődj évekig, bármeddig.
Ráérsz."  

/Kornis Mihály: Lehetőségek könyve/