Nem hiszek a szerelemben, abban hiszek, ami több nála. Rövid időn belül két blogba kommenteltem eme meggyőződésemet, itt is említettem már. Jól hangzik, még az is lehet, saját gondolatom.  
A szerelem mindig akkor talált rám, amikor nagyon magányosnak éreztem magamat, szeretet- és szereleméhes voltam, akartam valakit, akit szerethetek, és aki szeret engem. Hirtelen robbant be az életembe, még fel sem ocsúdtam a meglepetésből, amikor már nyakig merültem benne, égtem, izzottam, rajongtam, lelkesedtem - aztán egy idő múlva keserű lett a szám íze. Jött az eszmélés. Hiányérzetem volt, tudtam jól, mit szeretnék, mit nem kapok meg. Görcsöltem, kapaszkodtam egy ideig, aztán beláttam, nem hazudhatok tovább magamnak, ennyi. Amíg rózsaszín köd borította az agyamat, győzködtem magam, hogy neki biztosan több idő kell, lassabban bontakozik ki érzelmileg. Fenét. Pasi is képes belebolondulni a nőbe, de csak akkor, ha az „igazival" találkozik - míg a nő hajlamos bárkibe beleszerelmesedni, aki az útjába akad. A szerelem nekem mindig a valóságra boruló rózsaszín függöny, amit ha elhúzok, nincs mögötte semmi. Két ember találkozik, egész jól elvan együtt, de ennyi, semmi több. Ha elfogy az egymásra találás öröméből fakadó lendület, vége, kidurran a lufi, marad az üresség. Többnyire a pasi jut el előbb erre a pontra - csak gyáva ahhoz, hogy a nő szemébe mondja, inkább kivárja, míg a nő szakít vele. Erősebb nem? Pfff. A leggyengébb.
Ami több a szerelemnél, lassan alakul ki. Legalábbis nálam. Akkor jön el, amikor épp elegem van a pasikból, amikor végre képessé válok arra, hogy ne pusztán egy kapcsolattól várjam a boldogságot, amikor egyedül is jó nekem. Lassan fon át, porcikáról porcikára kúszik az érzés, ami több, mint szerelem. Rengeteg mindent fog egybe: Van benne gyengédség, féltés, bizalom, szeretet, szenvedély, hit, biztonságérzet, harmónia, meghittség. Valami ősi köldökzsinór köt össze a másikkal, az összetartozás természetes, magától értetődő. Cinkosok vagyunk, saját kis világunk van, a „mi". Nem várom, hogy lépten-nyomon bizonygassa az érzéseit, szeme, érintése mesél róluk. Nem tudok haragudni rá. Elfogadom a hülyeségeit, mert nélkülük nem lenne az, aki. Egyszerű dolgok okoznak örömöt: Együtt főzni a konyhában, közben összemaszatolni egymást, hallani a szuszogását magam mellett, reggel őt pillantani meg elsőnek, csók a tömött metrón, várni haza, beleszimatolni a nyakába, egymás mellett látni a fogkefénket. Sorolhatnám még. A szerelem felületes dolog, ami több nála - az maga a mélység.