Nagy jóság az MR2 Petőfi, reggelente gyakran ébredek a „Les triplettes de Belleville”-re, mosolyogva, vidáman, nem megy ki a fülemből a dallam, kapaszkodik veszettül, már nem szól a zene, de bennem még fogmosás alatt is dübörög az érzés, hogy ma én leszek a szélvédő, basszus, tojok a bogarakra-rovarokra, táncolva bújok a ruhámba, fésülködés közben hamisan dúdolok és rendületlenül rázom a seggemet. Eddig nem sikerült rávennem magam arra, hogy a reggeli kómázás kellős közepén kirontsak az ágyból, bekapcsoljam a gépet és megnézzem az MR2 honlapján, ippeg mi is szól a rádióban. De! Ma délelőtt megtört a jég: Ahogy meghallottam a számot, eldobtam a mosogatószivacsot és rohantam a géphez – zsenimnek köszönhetően még el is tudtam olvasni az előadó nevét, pedig nem volt rajtam szemüveg, kontaktlencse is a löttyében úszkált. Egyébként nem tudom, ki találta ki az MR2 elnevezést, de ott helyben kellett volna homlokon csapni a péklapáttal.
Táncolhatnékom van. Nem is kicsit.