A mai napom gyilkos hangulatát egyik kollégám és a nyelvem alapozta meg. Előbbi képes volt hajnalok hajnalán megérdeklődni önfeledten kómázó énlúzerségemtől, hogy tudom-é, mi a különbség szellem és kísértet között. Fogcsikorgatva Bájos mosollyal rávágtam, hogy 'nyád persze, pedig valójában nem is, mindegy, majd finoman és nőiesen kiszambáztam a liftből. A nyelvem egyik pillanatról a másikra zsibbadt el, nem, nem a főnöknek nyaltam be tövig, ez a szopogatós cukorkám átka, dögöljek meg, ha még egyszer hűtlen leszek a bevált szopogatós gyógyszeremhez - igaz, a torokfájást nem enyhíti, de valamit valamiért. A napot doksihegyek, agybeteg ügyfelek és nonstop csengő telefonok tették teljessé. Ja, meg éheztem is.

Nem tudom eldönteni, vajh pszichológusra vagy lőfegyverre gyűjtsek-é.