Mivel idegen tőlem a csordaszellem és a birkastátusz, itt és most bevallom: Rosszul esne, ha ő, aki férfim nem vágna hozzám legalább egy szál virágot Valentin-napon, és én sem lepném meg valami aprósággal. Tudom, manapság trendi utálni ezt a napot, a kőkemény, karrierista, majdnemférfi hímoid nőideál szerint A NŐ nem vágyik ilyen gyermeteg bohóságokra, sőt, látványosan köp egyet, majd megvetően a pasi orcájába vágja a virágot, a csokit, a gyertyafényes vacsorát, és elküldi szerencsétlent a picsbe, mert hogy is meri azt feltételezni róla, róla!, hogy örülne ilyesminek.
Én csak az eszméletlenül giccses-butácska körítést rühellem, el is hagyom, ajándékozni viszont szeretek, az év bármelyik napján, és van egy olyan érzésem, hogy ezzel a legtöbb nő így van. Csak nem meri bevallani, főleg önmagának nem.

Vedd úgy, hogy ez a szerelem névnapja, ennyi.