Leslie L. Lawrence könyveit gimiben, a szünetekben vagy az unalmasabb órákon pad alatt olvastuk rongyosra. Emlékszem, nagyon haragudtam Z.-re, matek órán pont az utolsó húsz oldalnál bukott le félév közepén, pedig ha végez, nálam landolt volna a szamárfüles, kézről kézre adott könyv, a tanár azonban könyörtelenül elvette és csak év végén, hónapokkal később adta vissza, grrr. Lawrence hosszú éveken át sok-sok jó és izgalmas és érdekes könyvet írt, de aztán valahogy elfogyott a lendülete (vagy a pénze?) és rátért a sorozatgyártásra, azóta becsületből-nosztalgiából olvasom az egyforma történeteket, lekötni egyik sem tud, talán ötévenként íródik egy olyan, hogy hű és ha, magával ragad és nem ereszt. A Thumo is sablonkönyv, sablonszituációkkal, sablonpárbeszédekkel, sablonszereplőkkel. Végigkínlódtam a cirka hatszáz oldalt, egyszerűen nem történt semmi, pedig annyira szerettem volna végre jó könyvet olvasni tőle. Kizárólag azért érdemes legyűrni a két kötetet, mert a vallási-földrajzi-kulturális körítés még mindig utánozhatatlan. Ez is valami.