Melóhelyen nyakát törte az egyik kicombosodott aloé, gondoltam, kidobom hazaviszem szegényt és életet lehelek belé, nagyobb cserép, friss virágföld, Substral és miegymás. Kolléganőm elkérte a letört leveleit, az aloétrutyinedv állítólag jó a viszketésére, ami engem illet, inkább a víz-szappan varázshatására szavazok. Perverz, de ahogy öregszem, egyre jobban szeretem a növényeket, bensőséges örömet okoz, hogy nyakig virágföldesen pepecselek a zöldekkel, gyűjtöm is őket rendesen, talán még azt is megérem, hogy tősgyökeres lakótelepiként fűszernövényeket és paradicsompalántákat nevelgetek az erkélyen. Mivel öntözési mutatóim valamelyest javultak ebben az évben, kertészönbizalmam az egekbe szökött, úgy döntöttem, itt az idő, hogy én, az original bozótharcos, megnyessem a burjánzó ződeket. Abból indultam ki, hogy nem lehet nehezebb, mint a fazongyanta. Mivel növényéknél nem divat a kopaszság, csak visszafogottan fazoníroztam. Az eksön előtt venni akartam egy szobanövényhatározót, hogy megtudjam végre, milyen növényeket halmoztam fel az elmúlt két évben, a nyírbálás óta azonban felesleges minden megkülönböztetés, tökegyforma kókadt kóró lett mindegyik, még ugyanazon a néven is szólítom őket: "Jájjj, növény, ugye nem döglesz meg, baszki???"