Brüsszellel meghitt pavlovi szimbiózisban élünk cirka egy éve. Még soha nem jártam ott, de ha meghallom, vagy meglátom a nevét, rögtön beindul a nyálelválasztásom. A reflex csokialapú, naná, kezdek kiismerhető lenni, hehe. A kép tavalyi, idén türelmetlenebb voltam, még sztárfotó előtt bezabáltam az egészet, ne röhögj, te sem bírnál ellenállni a keserűcsokis izébe mártott mandulás bizbasznak. Mivel piciny hazánkban nem kapható ez a finomság, kitartó munkával a céget szocializáltam csokiutánpótlásom biztosítására: Van nékem egy ilyen csokisdobozból kivágott képecském, még az elsőről nyiszatoltam le a körömvágó ollómmal, és mihelyt megszagolom, hogy az egyik kolléga ippeg Brüsszelbe készül ilyen-olyan megbeszélésre, odasunnyogok hozzá és iszonyú szívhezszólóan megkérem, vegyen nekem egy ilyet, tuti, ami fix alapon még a képet is a kezébe nyomom, meg a négyötven eurót. Úgy látszik, nagyon éhenkórászul szépen tudok nézni - eddig mindig hoztak csokit.
