Tudom, hogy minimum hárman nagyon várják ezt a bejegyzést, hát, legyen, nem akarok nekik csalódást okozni. Nem nevesítem őket, nehogy több kommentet kapjanak, mint én, hihihi. Azt kell tudni róluk, hogy sajnálom őket, kit ezért, kit azért, talán pici szánalmat is érzek. A köpködésük ellenére sem haragszom rájuk, inkább érdekesnek találom a helyzetet, kár, hogy nem vagyok pszichológus.

Ma csupa vicces dolgot tudtam meg tőlük, gyertek, nevessetek ti is:

1. Állatmód csípi a szemüket, hogy sokan olvastok, sokan kommenteltek hozzám. Nem tudtam, hogy ez ekkora frusztrációt okoz egyeseknek, elnézést kérek, mindjárt keresek egy olyan blogot, ahová napi 100-200 komment fut be, én meg azt fogom utálni veszettül. Kedves olvasók, csak hogy tudjátok: Ajnározó-hízelgő népség vagytok, pfúúújjjj, akiket valamilyen bűbájjal rávettem arra, hogy isteni személyemről áradozzatok, ebben a blogban az a szabály, hogy kizárólag jót és szépet mondhattok énistennőségemről, különben elhajtalak titeket a picsbe. Nem, nem vagytok önálló emberek, akik képesek eldönteni, akarják-e olvasni ezt a blogot, hozzá akarnak-e szólni ehhez a bloghoz, nemnemnem, hülye kis agyatlan bábuk vagytok a kezemben, ez az igazság. Én meg csúnya, gonosz, arrogáns, öntelt, kegyetlen csibike vagyok, aki arra kényszerít titeket, hogy olvassatok, szó sincs közös érdeklődésről, szimpátiáról, azonos gondolkodásról, egy tőről fakadó humorról. (Várjatok, képtelen vagyok folytatni, muszáj röhögnöm.)
2. Na, mint kiderült, tudtomon kívül szerény személyem akkora nagy ász, hogy képes elhitetni másokkal, ők bezony egyszerű emberek, fel nem érhetnek hozzám. Ilyen nagy istenség vagyok, tudtátok? Szóval, ülök a trónusomon és megengedem, hogy x meg y meg z elém járuljon, nem is akárhogy, kúszva-mászva, mert ők olyan kis parányok - pusztán attól, hogy hozzám mérik magukat. Holnap majd úgy kihúzom magam az utcán, hogy csak na, biztos mindenki elsüllyed szégyenében és eltakarodik az utamból. (Ez a fránya röhögőgörcs, basszus.)
3. Szemétláda vagyok, akire csak köpködni lehet, de!, az engem hevesen rühellő emberek mégis olvasnak. Adódik a kérdés, miért? Érdekes szemétláda vagyok, jobb magyarázatot nem találtam, ötleteiteket azért várom a szerkesztőségbe, mélcím a bal felső sarokban. (Kuncogás.)
4. Van véleményem, saját, kikristályosodott, ergo dög kioktató-kinyilatkoztató csirke vagyok, még az atomfizikához és a mosógéphez is értek. Ha valaki mond valamit és nem értek vele egyet, az kioktatás. Nem érvelés, nem fáradozás azért, hogy a másik esetleg meglássa, van más is a saját fekete-fehér véleményén kívül, galád kioktatás, ti meg csak azért helyeseltek, mert a seggemet nyaljátok és féltek ellentmondani isteni személyemnek. Mocskosul befenyítettelek titeket, ez van. (Nem bírom, megyek röhögni.)
5. Kutyakötelességem szeretni olyan embereket, akik becsaptak, akik hazudtak, akikkel nem találom a közös hangot és nem is akarom többé megtalálni, mert fáraszt, hogy felesleges köröket futok - pusztán azért, mert egyszer úgy tűnt, talán. Én meg vagyok olyan vérgenya, hogy azt mondjam, nem, erre nem vagyok hajlandó, örülök, hogy megszabadultam tőletek, nem látom értelmét annak, hogy úgy tegyünk, mintha hú, de nagy barátok lennénk. Igen, rohadjak meg, hogy csak a számomra fontos emberekkel foglalkozom. Érdekes, x utál, mégis szeretné, ha figyelnék rá. Ki érti ezt? (Csirkevihogás, de csak finoman és nőiesen.)
6. Hümmm... mi van még? Ja, igen. Én, mint három nyelvet beszélő, egy negyedikkel kacérkodó, két és fél, na jó, háromnegyed diplomával rendelkező baszottokos értelmiségi lenézem az egész világot, ejjjj, ekkora orcám van, bezony, ide csak az kommentelhet, aki diplomás (::nembírjaabbahagyniaröhögéstszmájli:: ) Rajtam kívül senkinek nincs diplomája, rajtam kívül senki nem beszél nyelvet, tudhatnátok, ti csak álértelmiségiek vagytok, a piacon szereztétek az összes papírkát, ühhü, taplók vagytok, höhö, én meg a világ közepe, a nap se süt, ha én nem akarom.

Na, egy kis komolyság, mert pihentetnem kell a rekeszizmaimat: Szóval, a blogvilág sem mentes a szarkeveréstől, féltékenykedéstől, irigységtől. Miért lenne az? Emberek írják a blogokat, emberek kommentelnek, az összes sérelem és konfliktus ugyanúgy megtalálható blogberkekben, mint a "kinti" világban. Sőt, itt jobban hatványozódik a dolog, mert a fekete-fehér betűket mindenki a saját elképzelésének megfelelően értelmezi és olyasmit lát bele, amit szeretne. Pölö ha x önértékelési gondokkal küzd, képes magára venni egy teljesen ártatlan bejegyzést, mondván, biztos azért írtam, hogy őt bántsam. Azon is képes besértődni y, ha a postomban nem említem meg név szerint, hogy hozzá kommenteltem. Az meg szinte alapjárat, hogy valaki, aki rendszeresen olvas és már kétszer (!) találkozott velem, azt hiszi, ismer. Ezen mindig jót mosolygok, főleg ha valamelyik jóakarom gyűlölködésére gondolok. És tudod, mi a legnagyobb bűnöm? Hogy boldog, kiegyensúlyozott életet élek. Hogy képes voltam felkelni a padlóról és kimosni magam a szarból. Hogy nem adtam fel. Ezt néhányan nem tudják megbocsátani. Szomorú, így van, de a legszomorúbb az lesz, ha valaha is adok ezeknek az embereknek a véleményére.

P.S.: Nos, kedveskéim, remélem, nem okoztam nektek csalódást, további jó mocskolódást, suttyomban olvasást, sérelemgyűjtögetést, ádijosz. Ja, meg egy kis mosolyt, boldogságot, szeretetet, erőt, hogy képesek legyetek rendbe tenni a saját életeteket, lelketeket. Minden jót.