Az összes engem rühellő blogos kispajtinak üzenem, csak itt, csak most: Imádom, hogy minden fikázásotok ellenére rendületlenül olvastok és a bejegyzéseimen pukkadoztok, imádom, na. Nem, nem kell egy blogot, egy kommentboxot sem olvasnom ahhoz, hogy tudjam, miattam stresszelitek magatokat, száll a mocskolódás ágról ágra, sállállááá... Érek én ennyit? Tényleg? Wow ::elmorzsol egy könnycseppet a szeme sarkában szmájli:: Szóval, függők vagytok, drágáim, csirkefüggők, bezony, bár a jelenség továbbra is érthetetlen számomra: Csekélységem nem érdemel ekkora figyelmet. Szerintem. Ha pszichológus lennék, szívesen boncolgatnám a témát, okulásképp: Vajh miért lesitek árgus szemekkel azt az embert, akit ki nem állhattok? Ez ellentmondás, nem? Ha valaki nem szimpatikus, nem olvasom, ilyen egyszerű. Vagy mágneses a blogom, csak nem tudok róla? Hüm? Kíváncsi vagyok, nem kicsit, valaki világoljon fel, plíz.

P.S.: Remélem, a Pamuk könyvet elolvassátok - így legalább van értelme a kukucskálásnak. Legyen szép hétvégétek, én meg balra el, röhögni.