Mindig is utáltam Pimpát, a piros pöttyei miatt szilárd meggyőződésem volt gyerekkoromban, hogy gyógyíthatatlan bárányhimlővel küzd, ráadásul orrba-szájba fertőz, hiszen a dög lazán elhagyja a pöttyöket, ehhez jön még a folyton-folyvást kilógó nyelve, ehhh, olyan abnormális-tökidétlen az egész, a rajzolóját már akkor fejbe kellett volna csapni egy úthengerrel, amikor felvéste az első pöttyöt. Pimpautálatom a mai napon fokozódott: Felsértettem a nyelvem bal oldalát, ergo kínszenvedés minden falat, minden korty, plusz megszólalás előtt át kell paterolnom a nyelvemet a másik oldalra, hogy ne súrlódjon létfontosságú szervem sérült része. Azt már meg sem említem, hogy gyakran ki kell lógatnom a számból, mert úgy kevésbé fáj, ha használom, szóval, ma nyelvet nyújtok melóhelyen, vécén, utcán, kajáldában, tömegközlekedésben - tiszta pimpás vagyok, igen, abnormális-tökidétlen, már csak a piros pöttyök hiányoznak, mindjárt keresek is egy csalánost a Duna-parton.

Bevallom, kicsinyt tartok attól, hogy valaki magára veszi a nyelvöltögetést és kedvesen pofán vág.