Nálunk most az van, hogy ha épp egy soklábú csúf izé mászik az alig pár hetes, szóval, a gyakorlatilag frissen festett sárga falaim valamelyikén, első körben azon drukkolok, hogy nagyseggű csúf izé legyen az a csúf izé és minél előbb húzza le a gravitáció a teljesen szűz (értsd: légy, szúnyog és egyéb gusztustalanság maradványaitól mentes) falamról, plusz lehetőleg azzal a lendülettel tűnjön is el a lakásból, mert nem tolerálom a szépséges falamon mászkáló soklábú csúf izéket, de ha épp nem áramlik bennem a csúfűző csí, akkor a második körben riadóztatom ő, aki férfimet, hogy vészhelyzet van, és szépen megkérem, hogy óvatosan szedd le azt a dögöt, légyszi, de ne maszatold el, teszem azt, fújd le onnan, mert már nincs a festő és mázoló gányoló által kikevert sárgából, ő, aki férfim meg tökélyre fejlesztett technikával leszedi azt a csúf izét, A4-es lapszéllel és műanyag pohár peremével, nem keni szét a falon az izé egyik lábát sem és még életben is marad a dög. Ilyenkor azért eszembe szokott jutni, hogy anno az albérletemben egyedülállóskodván és hirtelen megrémülvén nem egy soklábú csúf izét lerúgtam a hófehér falról és másnap nem győztem tisztogatni onnan a rúgásban elpusztult csúfságból kifakadt szmötyit, mert valahogy mégsem igazán lerúgtam, hanem rárúgtam, és a papucsom-cipőm (vagy épp miben jött rám a rárúghatnék) talpának lenyomatát is kapirgálhattam le, előbbit zsepivel, utóbbit szagos radírral, bár arra nagyon büszke voltam a talpazat mintájának radírozása közben, hogy ha fenyegetve érzem magam, akár vállmagasságba is fel tudom emelni a lábamat és nem borulok fel. Nem az a klasszik Karate Kid megmozdulás, de azért hatásos. Soklábú csúf izé ellen mindenféleképpen.