Szolgálati közlemény:
Kémeink jelentették, hogy ma reggel eltorlaszolták a csibike névre hallgató fehérsárganép ajtaját, megakadályozva ezzel a szóban forgó tollasrettenetet abban, hogy elhagyja pihepuha fészkét és születésnapján a munka oltárán áldozzon. Megbízható forrásból arról értesültünk, hogy az akció az "ő, aki férfim" fedőnévre hallgató hím nevéhez fűződik, aki nemének legdörzsöltebbje és legtalálékonyabbja: Tollas célszemélynél erőszak alkalmazása nélkül is elérte, hogy egészen délig ágyban maradjon. Meg nem erősített hírek szerint valamit beadott a sárga veszedelemnek, nem is egyszer, pontos információk hiányában azonban hírügynökségünk is találgatásra kényszerül. Az "ő, aki férfim" fedőnévre hallgató hím csak kora délután adta jelét vérszomjas kegyetlenségének: Sporttevékenységre kényszerítette áldozatát - a feltűnően kisimult orczájú és nonstop vigyorgó pihésnek a lakásajtó - Daubner cukrászda közötti hosszútávot kellett legyűrnie. Kémeink jelentésükben hangsúlyozták, hogy a tollcsomó szokatlanul gyorsan kapkodta csirkelábait és a legcsekélyebb ellenállást sem tanúsította eme rendkívül megerőltető fizikai tortúrával szemben, sőt, többször is a túszszedő hím nyakába borult és összecsókolta. A cukrászda dolgozói egybehangzóan állítják, hogy a csirke megadóan tűrte, hogy az "ő, aki férfim" fedőnévre hallgató hím túrós-barackos sütivel és fagyival tápolja, a kilónyi, elvitelre becsomagolt zserbó, túrós rétes, meggyes lepény, tökmagos pogácsa, tiramisu ellen sem tiltakozott, inkább vidáman röhögcsélt a pötyögő esőben. Megfigyelőink ezután egészen a Szépművészeti Múzeumig követték az önfeledten nevetgélő-smároló párt, ott azonban egy kis időre nyomuk veszett - a termetes, könnyen beazonosítható sütiscekker ellenére. Munkatársaink abból indulnak ki, hogy a ravasz túszszedő tökéletesen ismeri a szóban forgó baromfi előéletét, ezért feltételezhető, hogy a meglepett tollcsomót a "Reneszánsz a fáraók Egyiptomában" c. kiállításra hurcolta be. A jegyszedők és a biztonsági őrök kikérdezése folyamatban van, pontos részletekkel a későbbiekben szolgálunk. Az "ő, aki férfim" fedőnévre hallgató hím és tollas túsza másfél órával később a Kiskakukk névre hallgató műintézmény felé vette az irányt és habozás nélkül be is tért oda. Pincérnek álcázott munkatársunk információi szerint a túszszedő ismét a gonoszabbik oldalát mutatta az elvarázsolt tyúkkezdeménynek: Maceszgombócos húsleves és jázmin rizzsel kísért, vargányakrémmel töltött, bacon szalonnába csomagolt szűzérmék elfogyasztására ítélte a tojásszökevényt, aki külső segítség hiányában teljesen egyedül és emelt fővel viselte a csirkétpróbáló büntetést, sőt, mérhetetlen lelkierejét demonstrálandó, még az "ő, aki férfim" fedőnévre hallgató hím halászlevéből is magához vett kétkanálnyit. Beépített pincérünk határozottan állítja, hogy a szárnyas célszemély lelkesen és vigyorgva adta át magát a büntetésnek - hírforrásunk megbízhatóságát a holnapi nap folyamán szemészeti kivizsgálással kívánjuk ellenőrizni. A csirkefészek körül őrt álló kémeink jelentéséből tudható, hogy a túszszedő a késő esti órákban szállította haza a jóllakott napközisre hajazó csőrös áldozatát, aki rendkívül határozottan szorította magához a sütiscekkert. Ügynökségünk a nap záróakkordjaival kapcsolatban nem rendelkezik pontos információkkal, a szomszédok kihallgatására később kerül sor.
2008.09.16. 23:48 csibike blogja
22 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://csibike.blog.hu/api/trackback/id/tr986170262
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csavi 2008.09.17. 06:15:18
azér' ez nagyon kemény lehetett! szegényke!!!!!!! :)
Elf 2008.09.17. 06:49:13
Azta... :D
Golden 2008.09.17. 08:50:09
egyértelműen "Stockholm-szindróma" :)
Sac 2008.09.17. 08:55:12
Tudlak sajnálni :PPPP
Aranyhal 2008.09.17. 09:00:31
bzmg csibe %mrgreen%
Thia 2008.09.17. 09:07:48
Annyira kis bolondos vagy, nagyon klassz! :)))
csillagszemű 2008.09.17. 09:25:28
A fegyveres erők túszmentő akcióra készültek, de még idejében visszahívták őket, merthogy mission impossible és így több száz emberünk élete megmenekült:)
Agent Ő 2008.09.17. 09:49:06
csillagszemű: elképzeltem, ahogy tollaskám átmegy harcicsikkenbe és megvédi az elrablóját a megmentőitől:)
pipacs 2008.09.17. 09:50:35
hüpp és szipp :D
Marla 2008.09.17. 10:17:57
eeeez annyira jóóóó, hogy el is irigyeltem a szülinapodat. jó nagy mázlitok van egymással:D (persze főleg neki veled!;))
Odil 2008.09.17. 10:20:47
ilyen egy jó szülinap, így én is lennék túsz :D
DuDe 2008.09.17. 12:40:36
jéééééj, télleg, keltetőnap volt :) sokat-boldogat! :)
Béb, a zagresszív kismalac 2008.09.17. 13:57:07
Nah, egye fene, nem krav-magáznám le az emberem, ha ilyesmire vetemedne...
csibike 2008.09.17. 14:58:34
Pigi: Én sem bántottam az enyémet, sőt :))
DuDe: Köszi szépen :)
Odil: Ugyehogyugye? :))
csibike 2008.09.17. 15:02:14
Marla: Jó is volt :) Van benne mázli is, de elég sokat tettünk és teszünk azért, hogy ilyen legyen és ilyen maradjon a kapcsolatunk... :))
pipacs: Tessék, zsepi :D
te, aki férfim: Ühhü, én is ezt vizualizáltam :D
csibike 2008.09.17. 15:11:06
csillagszemű: Jaja, veszettül tiltakoztam volna a megmentés ellen :D
Thia: És már így is maradok :)
Aranyhal: Ööö... miért is? :))
csibike 2008.09.17. 15:16:24
Sac: Hajrá...
Golden: Az, bezony :o
Elf: Igen? :D
csavi: Túléltem, sőt :))
sesame 2008.09.17. 18:53:39
Boldogot!
Ilyen túszejtést..azért kiheverted??? :D
Enable 2008.09.18. 07:02:03
Wazeeeg...
Nemiába...
Aki tud, az tud... :)
Ésmégmondjákazthogyaférfiaknekmromantikusak...
csibike 2008.09.18. 10:22:56
Enable: Expasijaim és mások tapasztalatai alapján határozottan állítom, hogy a pasik túlnyomó többsége nem romantikus, lusta a romantikázáshoz :)
sesame: Köszi :) Nagy nehezen... ;)
Aranyhal 2008.09.18. 15:46:06
hát mert itten ezt elolvasni is felért + 3 kg-val %lol%
kislatol 2008.09.18. 17:44:08
jajdejajdejó! Tökéletes nap! :-) Tökéletesen leírva! :D