Amikor elköltöztem otthonról, anyuéktól Horváth Ilona szakácskönyvet (is) kaptam útravalóul. Hiába no, általában nem a szülői fészek tűzhelyénél tanul meg főzni a leánygyermek, az a korszak elmúlt, sajnos, a saját jogú konzervezés, zacskóslevesezés, mirelitezés sütés-főzés az önálló lét szerves része. A költözésig főzőtudományom cirka a paprikás krumpliból és a paprikás krumpliból állt, ezt az egyet sajátítottam el otthon. (A melegszenya, rántotta, pizza sötöbö nem főzéskategória, érted, plusz mindez zsigerből ment.) Kezdetben csak álltam anyu mellett és néztem, hogy csinálja a p.k.-t, marhaunalmas volt a puszta nézelődés-memorizálás, ráadásul a p.k.-t sem szerettem, talán ezért is rekedt meg ezen a szinten konyhai kiképzésem. Első paprikás krumplim világrahozatala után szinte mindig én főztem a családi paprikás krumplit, elteltem vele egy életre, nem csoda, ha nálam kétévente egyszer kerül az asztalra, minden mást szívesebben csinálok helyette. (Jó, az igaz, hogy előbb nyúlok paprikás krumplihoz, mint halhoz.)
A Horváth Ilona szakácskönyv mellett helyes kis recepgyűjteményem is volt ilyen-olyan fecniken, ezek általában az anyuval folytatott telefonos konzultáció során születtek. Felhívtam, hogy pölö karfiollevest szeretnék alkotni, ő pedig lediktálta a hozzávalókat meg a módszertant. Eleinte úgy főztem, ahogy ő, majd miután egyre inkább belejöttem a főzőcskébe, naja, az érzék, eheheheh, ezeket az alapkajákat saját ízlésem szerint alakítottam át és fejlesztettem tovább. Magyar és idegen nyelvű újságokból is vagdostam ki szimpatikus recepteket, a mai napig őrzöm őket, egyszer csak megcsinálom valamelyiket. Horváth Ilona könyvét egyébként köbö egyetlen alkalommal nyitottam ki: Valami teljesen egyszerű paradicsomos fogásnál elszörnyedtem a "Végy egy kiló paradicsomot és passzírozd át..." kezdetű instrukción, és úgy döntöttem, nem kérek a kőkorszaki eljárásokból, elvégre a modern kor gyermeke vagyok, létezik paradicsomlé, paradicsompüré és paradicsomkonzerv is, passzírozzon az, akinek szita volt a jele az óvodában.
Ezután egészen Stahl Judit színrelépéséig ignoráltam a szakácskönyvet, mint olyat. A "Gyorsan, valami finomat!" c. gyűjteményt az első pillanattól kezdve magaménak éreztem. 35 perc alatt jóképű és finom kajákat lehet összedobni? Ez komoly? 35 peeeeerc??? Szinte magam előtt láttam elégedetten vigyorgó éncsirkeségemet, ahogy mindennap ő, aki férfimet lenyűgöző, fenséges kajakölteményeket varázsolok az asztalra - röpke 35 perc alatt, kisujjból kirázva. Ühhü, az első kísérletnél Csirkerózsikát lendületből pofán gyűrte a valóság és savanyú ábrázattal magához tért édes álmából: A fogás fenséges volt, valóban, ujjnyalogatósan-beleborzongósan mennyei, kár, hogy másfél óra alatt készült el. Nagy durcásan arra gondoltam, az a legkevesebb, hogy S. Juci átmegy szájbergyerekbe és bocsánatot kér. Úgy nekem is 30-35 perc, ha valaki mindent előkészít, meghámoz, megmos, feldarabol. Szerinted azóta hányszor főztem a "Lassan, valami finomat!" c. eposzból?
Polcz Alaine szakácskönyve teljesen véletlenül került a kezembe, t. kolléganő asztalán figyelt, gondoltam, ha már annyira lelkesedik érte, belelapozok, hátha. Annyira hátha lett, hogy nyáron - feledve bookline-, akció- és antikváriumhűségemet -, beviharzottam egy Libribe és megvettem. A pénztárnál derült ki, hogy ippeg akció van, szóval, csirkegyerek duplán örült. Aztán otthon belefeledkezett a könyvbe és csak olvasta és csak olvasta és csak olvasta. Egy szakácskönyvet, pfff. Tudod, mi a címe? Főzzünk örömmel! S lőn, mióta olvastam-olvasom, úgy főzök. Szeretem, hogy Polcz Alaine nem bonyolítja túl a dolgokat. Nem az a lényeg, hogy minél trendibb és nyakatekertebb ételeket alkosson olyan összetevőkből, amelyeket aranyáron vagy egyáltalán nem lehet kapni. Szépen elmagyaráz mindent, pölö a császármorzsától és a bodzaszörptől kezdve a krumplilevesen és a paradicsomsalátán át a kolozsvári rakott káposztáig és az erdélyi zakuszkáig. Az alapanyagok titkainál kezdi, illetve nem is, mon Dieu!, a mosogatásnál, amit részemről szívesen kihagyok a való életben, itt azonban még ez az intro sem zavart. Nálam mostanáig hiányzott ez a fajta átfogó és mély tudás, ükanyáink hasznos és megmosolyogtató trükkjeinek többségével sem voltam tisztában. Nem mondom, hogy mindegyiket alkalmazom majd, de van, ami megfogott. (Tudtad, hogy ha a serpenyőbe kevés sót szórsz, sütéskor nem spriccel fel az olaj? Én nem.) Az egyes ételekhez-alapanyagokhoz fűzött bájos sztorikat pedig egyszerűen imádom. Jó érzés úgy főzni-sütni, hogy választ kapok a miértekre, hogy van egy biztos alap, amit kedvemre variálhatok, hogy örömmel vetem bele magam a barkácsolásba. Polcz Alaine könnyed, játékos, segítőkész. Soraiból süt a tapasztalat, szeretettel és türelemmel tanít. Súlyos csapást mért a konyhatündérséggel szembeni averziómra. Ajánlom mindenkinek.