Nemrég kénytelen voltam megállapítani, hogy kedvenc farmerem feszül csípőben, pedig ő ilyet nem szokott, na. Először arra gondoltam, ruhazsugorodást okozó baktériumok tenyésznek a szekrényemben, de aztán be kellett látnom, hogy pölö a trikóim nem méreteződtek át, mellben a helyzet változatlan, szóval, minden bizonnyal a nyáron gátlástalanul-lelkesen befalt ez meg az öltött testet némi pluszkilóban, cirka fenéktájt. Nem sorolom fel, mi mindent toltam az orcámba: Egyrészt csupán az említésükre-gondolatukra is további extragrammok kúsznak fel becses ülőalkalmatosságomra, másrészt ilyen mennyiséget tuti nem bírna el a blogol szerkesztőfelülete. A lényeg, hogy durván egészségtelen volt, ergo mennyeien finom. Feszülő farmer esetén mit is tehet a megfontolt, realista, vasakaratú nő? (Ez én lennék, jelentem alássan.) Visszafogja magát. Direkt nem írtam fogyókúrát, mert én arra kizárólag pénzért lennék hajlandó, pölö ha valamelyik fitnessguru reklámcélból le akarná morzsolni rólam a plusz öt kilómat, fizessen, saját ötletre nem sanyargatok, soha. Önkéntes visszafogás viszont jöhet, mert az nem nehéz, ugye, csak az önfegyelmet kell előásni a brekegő kétéltű segge alól, csak azt. A mai napig egész jól megvoltunk mi ketten, a visszafogás meg én, ledobtam egy-két-három fölös kilót, ennek örömére bőszen veregettük is egymás vállát, hogy hatékonyak vagyunk, hehe, megy ez nekünk, hihi, igen ám, csak aztán jött az ebéd, isteni römertopfos mannát rittyentettem ő, aki férfim elkápráztatására koncentrálván, laza csuklómozdulattal (kézilabdás múlt rulezzz) egymásra dobáltam a feldarabolt krumplit, pulykamellet, császárszalonnát, brokkolit, gombát, répát, vörös- és fokhagymát, minimálstílusban olívaolajoztam, sóztam, borsoztam, kakukkfüveztem a rendkívül gusztusos cuccot, majd jól megsütöttem fedővel és egy kicsit nélküle. (Tipikusan az a kaja, ami a botkezű pasiknak sem okoz nehézséget.) Az nem kifejezés, hogy eszméletlenül finom lett, minden egyes falat maga a tökéletes katarzis, zamatos-omlós gyönyör, áldassék a römertopf neve. Igen, a szakirodalomban ezt nevezik klasszikus öngólnak, szép íves és megsemmisítő a drága, fogyisuliban biztos tanítják, hogy ennyire még véletlenül se tossz ki magaddal, ha épp visszafogást játszol kajaügyileg. Ez van, vontam meg a vállamat, és mivel dacos természettel áldottak meg az égiek, ebéd után barkácsoltam néhány (értsd: köbö húsz darab) illatos narancsos-csokis muffint - ha már öngól, legalább bazinagy legyen.