Augusztusban történt - 5. rész:

Nyáron új taggal bővült a plüssállatparkunk: A vécsirkéből, vérzsiráfból és véroroszlánból álló brancsba becsatlakozott egy kacsa, konkrétan a fotón pózoló kacsa, aki most egész jóképűnek tűnik, pedig nem az, úgy látszik, sokat dobott rajta a vaku. Mondanám, hogy elneveztük Károlynak, de nem mondom, mert nem neveztük el Károlynak. Szegénynek nincs neve, ez van. Abból indultunk ki, ő, aki férfim meg én, elég baj neki, hogy valami eszement csúnyarózsaszínre pingálta, nehéz sorsát nem akartuk egy rosszul megválaszott névvel tetézni. A seggéből kilógó címke alapján valahol Kína és Magyarország között kerülhetett sor a kínos átfestő aktusra, szívesen megkérdezném az illetőt, vajh ivott-é, szívott-é színezés előtt direkt festette-é csúnyarózsaszínre csóri jószágot, mert mondjuk imádja a Barbie dizájnt, vagy csak így sikerült egy borús, fejfájós nap délutánján, amikor már minden mindegy volt. Arra nem is merek gondolni, hogy a szerencsétlen szárnyas esetleg egy bizarr genetikai kísérlet félresikerült eredménye.
Egyébként a csúnyarózsaszín kacsa Balatonbogláron lett a miénk, ő, aki férfim lőtte a szüreti fesztiválon. Bogláron volt minden, ami szemnek, szájnak, léleknek ingere: klassz baráti társaság, borkóstolás, mennyei csülök- és kolbászfalás, gyönyörűséges tűzijáték, eszméletlenül finom kürtőskalácshegyek, Magna Cum Laude koncert, jó idő, isteni balatonillat, mezítelen fürdőzés. Ja, meg az az echte vidéki búcsúhangulat, zsibongó vásárral, lángos- és pecsenyesütővel, körhintával, dodzsemmel, hullámvasúttal és ami a legfontosabb, céllövöldével. Ő, aki férfim férfi a javából, rögvest befizetett egy körre. Mármint nem engem, saját magát, én puszta kézzel is ön- és közveszélyes vagyok, fegyverrel meg egyenesen maga a megtestesült apokalipszis, ergo szó sem lehetett arról, hogy akár csak megérintsem a harci eszközt. Bevallom őszintén, már attól elaléltam, ahogy ő, aki férfim állatmód férfiasan megragadta a szokás szerint megbuherált légpuskát és célzott. Hát az valami fenségesen látvány volt, beleremegett a térdem és ott helyben sokadjára is beleszerettem. Aztán amikor hidegvérrel kidekorálta a lőlapot vagy mi a rákot, és kiderült, hogy lőtt nekem egy kacsát (csirke nem volt), én csak álltam a koszlott pult mellett és csillogó szemekkel bámultam rá, a hősre - anno az ősasszony melle feszülhetett így a büszkeségtől a zsákmánnyal hazatérő ősférfi láttán. Nekem még soha senki nem lőtt semmit és baromira imponál, hogy ő, aki férfim ilyet is tud. Hajnalok hajnalán nem igazán láttuk, hogy az új jövevény eszméletlenül ronda, ezen csak reggel lepődtünk meg. Első nekifutásra kitettük a napra, hátha kifakul, amíg strandolunk, a trükk azonban nem vált be, azóta is csúnyarózsaszínben pompázik a kis dög.

Lehet, mire kitaláljuk, mivel és hogyan kell konszolidált kacsásra festeni, visszavonhatatlanul megszeretjük őcsúnyaságát.