Azért úgy baziszar huszonnégyórás gyümölcsnapot tartani, hogy ő, aki férfim tegnap este túrós csuszát vacsorázott, ma meg túrós csuszát ebédelt, ergo az épphogy sötétbarnára pirított jóképű szalonnadarabkák illatától-látványától folyamatosan túlteng a nyálam, ipari méretekben termelődik a cucc, a kísértés pedig egyszerűen nem hagyja magát kiszellőztetni, ki látott már ilyet, ha ez így megy tovább, kénytelen leszek beruházni egy gyümölcsnapi nyálelszívóba, valami olyan ügyes szerkezetbe, amihez orrtömítő és szemvédő is jár, meg nem jönne rosszul a meninblackes memóriagyilkos kütyü sem. Almareszelés közben a gyomromon kívül még a szívem is belesajdult abba a tudatba, hogy nem tolhatok decens pirospaprikapöttyökkel és lilahagymakarikákkal megbolondított szalonnazsíros kenyeret az arcomba. Szopóág, az.

P.S.: Erős vagyok, meg bírom állni, erős vagyok, meg bírom állni, erős vagyok, meg bírom állni. (Csak el ne felejtsem a mantrát.)