Nagyon kíváncsi voltam a Momentán Társulat Reneszánsz Rögvestjére, azzal viszont nem számoltam, hogy az előadás első felét nem tudom élvezni egy önmagában teljesen jelentéktelen apróság miatt: Zsigerig döbbentett az a tény, hogy "Az Ajtósi" már nem az az egyetem, amelynek a padjait éveken át koptattam pölö vérgenya német nyelvészeti szigorlatnál kisebb, pölö órákon át tartó lelkizős-világmegváltós beszélgetések esetén nagyobb örömmel, hanem a Dürer Kert névre hallgató szórakozóhely, lezárt előadótermekkel, befalazott folyosókkal, felszámolt könyvesbolttal, átalakított kávézóval. Ma tudatosult bennem, hogy ugyan sokszor rühelltem odajárni tanárok-órák miatt, mégis, a múltam szerves része "Az Ajtósi", épülettel, oktatással, parkkal, könyvtárral együtt, és valahol mélyen legbelül fáj egy kicsit, hogy nincs többé. Nem is tudtam, hogy ennyire kötődtem hozzá. Azért a szomorkás nosztalgiázás a Momentán Társulatnak köszönhetően nem tartott egész este. A fiatalok rendkívül tehetségesek, két órán át apait-anyait beleadnak a rögtönzésekbe, ha szereted a Beugrót, menj el mindenféleképpen, megéri, nagyon is, van sok móka és van sok kacagás, ufff.
2009.02.17. 23:18 csibike blogja
20 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://csibike.blog.hu/api/trackback/id/tr636170097
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pipi8607 2009.02.17. 23:22:58
Jaj az ilyesmiket én is nagyon imádom!!! :)
Örülök, hogy a "traumád" hamar elfeledtették veled! :) Hiába, a világ folyamatosan változik. Igaz nem feltétlenül jó irányba...
Aliana 2009.02.17. 23:31:37
én az uszodát hiányolom rendkívüli módon, mert nincs messze és pl este 8-ig nyitva volt... (nem mellesleg oda jártam ovis úszásra, hüpp)
pipi8607 2009.02.17. 23:35:51
Én is rettentően tudok kötődni a múltbéli dolgokhoz. Igen fájó tud lenni, mikor az ember ilyesmit lát, hall, tapasztal.. :(
Elf 2009.02.18. 04:51:14
ma van a blogszülinapod... boldog évfordulót nektek és írj nekünk még sokat továbbra is!!!!! :) :tortátnyújtát:
Lublin 2009.02.18. 06:55:15
igen, pont 2 éves! :-)
picur 67 2009.02.18. 07:54:22
Örülök, hogy jól érezted magad, és hamar túl estél a traumán.
DuDe 2009.02.18. 09:27:14
már 3 éve lenne...? :) hogy repül az idő :) éljenek a 3 éves blogok, de főleg a gazdáik ;)
pipi8607 2009.02.18. 09:40:09
Nocsak! Boldog blognapot! :)
szezám 2009.02.18. 10:07:01
Boldog blogszülinapot:D még sokat!!!
csili 2009.02.18. 10:59:00
Ú-ú én elmennék szívesen... imádom a beugrót, a két Peti mindenkit felülmúl:))
Odil 2009.02.18. 11:05:13
Én is mennék, ha tehetném!
Még sokat és boldogot ;-)
Rege Ata 2009.02.18. 12:19:54
...és most már 4 éves? ;-o ;-p ;-D
Boldog blogodszülinapodjádat! ;-D
Aliana 2009.02.18. 12:29:53
boldogot a blogodnak! :)
picur 67 2009.02.18. 13:36:22
Boldog blogszülinapot.
csibike 2009.02.18. 18:01:38
Hűha, jó, hogy szóltok, tényleg :o Köszönöm szépen a jókívánságokat, nagyon aranyosak vagytok :)
csibike 2009.02.18. 18:02:23
Remélem, azért a Momentán Társulat előadására is elmentek :D
zolderdo 2009.02.18. 18:30:30
Boldog blogszülinapot!
Csapos 2009.02.18. 18:42:51
Én szívesen elmennék ilyenre, de akkor is boldog blogszülinapot! :-)
csibike 2009.02.19. 00:59:03
Köszönöm itt is :))
Zsófi 2009.02.19. 10:52:57
Az én sulimban is tartanak rendszeresen Beugrót. Óriási! Egy előadást sem hagynék ki! :)