Blogom gasztrovénáját erősítendő, ímé, egy tökéletes fehérjenapi fogás: póréhagymás-gombás-császárszalonnás alapra lazán odadobott tejszínes-dijoni mustáros trutyival nyakon öntött sertéskaraj. A rizs csak illusztráció, ofkorsz. Eredetileg szárnyaskaját akartam fabrikálni, mert nem rajongok a malachúsért, a boltban viszont nem volt más és úgy gondoltam, inkább nem állok neki csirkét-pulykát tenyészteni, jöjjön a disznó. Kellemes meglepetés ért, ugyanis az olívában megtunkolt, sütőben alufóliával, majd anélkül sütögetett sózott-borsozott-snidlingezett-fokhagymázott karaj karakteresebb ízének köszönhetően pompásan kihozta az általam kreált trutyi zamatát. Polcz Alaine engedelmes tanítványaként itt-ott szépen bevagdostam a karaj szélét, hogy ne kunkorodjon-pöndörödjön sülés közben, s lőn, a hús valóban levetkezte eme bosszantó szokását és maradt a vízszintes vonalon. A selymes-könnyed trutyi egyébként simán elkészül addig, amíg a hússzeletek a sütőben szoliznak. Vajon-olíván megpirítottam a póréhagymát, a gombát és a császárszalonnát, őket is sóval-borssal kényeztettem, majd amikor már valamennyire összemelegedtek és belepirultak jó dolgukba, megkapták a dijoni mustárral megbolondított tejszínt, nagyon örültek egymásnak, békésen elrotyogtak együtt. Erős a gyanúm, hogy a nemdiétázók a tejszínes beöntés előtt zuttyanthatnak némi száraz pezsgőt a pórés-gombás-szalonnás cuccra, eszméletlen finom lehet. Mondjuk, így pezsgőnélkülice is ízorgia a javából.
   
Ilyen durva a diétám, sajnáljatok.