Ő, aki férfim nem panaszkodhat, mellettem lépten-nyomon bizonyíthatja férfiasságát, romantikus lelkületét, rátermettségét. A mai challenge day teljesen váratlanul kezdődött számára: nője (értsd: én) megkívánta a jégkrémet, persze, nem csak úúúgy, úrinői szeszélyből, mondjuk, körömpingálás és láblógatás közben kigondolván, hopp, ennék egy jégkrémet, nem, nem, nem, Kimi Raikkönen tehet a megkívánásról, meg a kamerás, aki a maláj nagydíj utolsó néhány perces agóniája közepette bevágta a versenyt nagyívben letojó, pólós-rövidnacis, önfeledten jégkrémezős Kimit. Bár épp nagyon álmos voltam és pont alváshoz készülődtem, mégis elementáris erővel tört rám a jégkrémezhetnék, aminek hangot is adtam elszenderedés előtt, ő, aki férfim meg úgy vélte, nem tart semeddig levadászni egy jégkrémet a sarki boltban vagy a benzinkútnál, ergo útnak indult. Hamuba sült pogácsát már nem tudtam csomagolni neki, mert bealudtam, előtte azért ő, aki férfim kérdésére válaszul maradék erőtartalékaim mozgósításával annyit sikerült félálomban kinyögnöm, hogy a legek legjét, mandulás magnumot szeretnék. Nos, cirka egy óra múlva felriadtam arra a nyomasztó érzésre, hogy jajj, ő, aki férfim nincs a lakásban, vajh hol lehet, a sarki bolt csak két perc, csukott szemmel is. Zaklatott telefonos érdeklődésemre ő, aki férfim elmesélte, hogy a környék tizenegy kisebb-nagyobb kereskedelmi egységében nem lelhető jégkrém, mert még nincs szezonja, mandulás magnum max. a jégkrémválasztékot reklámozó - perpill nem aktuális - táblicskun fordul elő, máshol nem, szóval, öltözzek, ha beérem hagyományos fagyival, kapok gombócokat, bár olyan kilencven százalékban kipurcant a magnumvadászatban, erre még van ereje.
Fagyizgatás közben úgy esett, hogy teljesen véletlenül a kedvenc kertészetünk felé sétáltunk és csodák csodájára ippeg a kapu előtt nyaltuk el az utolsó fagyimorzsát, szóval, be tudtunk menni nézelődni, egyik páfrányt, árvácskát, szélforgót sem fenyegette az a veszély, hogy lefagyizzuk. Az erkélyünkön figyelő tavalyi virágkompozíció szín- és illatorgiája ő, aki férfim szívét is megvidámította, ráadásul segítségükkel megismertük a kacsafarkú szendert, ezért bátorkodtam felvetni ő, aki férfimnek ama jelentős problémát, hogy ööö... izé... vehetnénk néhány virágot, persze, nem sokat, csak úgy bemelegítésként párat... ja, meg virágföld is kellene... annyi, hogy a szobanyövényeket is átültethessük. Ő, aki férfim kipihenhette magát a fagyizásban vagy bájos személyemnek nem tudott ellenállni, passz, mindenesetre zokszó nélkül megállt a negyven literes virágföldzsákok mellett és egyértelműen úgy tűnt, ezt a durvább kiszerelésűt akarja hazahozni. Bár nagyon imponált a választása, negyven liter, wow, micsoda férfi, azért megpróbáltam enyhíteni a terhén, mert volt egy kis lelkiismeretfurdalásom, hiszen mióta ismerjük egymást, évente egyszer biztos cipelnie kell miattam húsz-negyven liternyi virágföldet, szóval, átmentem irgalmas Teréz anya üzemmódba és azt javasoltam, hogy válasszuk a kétszer húsz literes megoldást, virágért úgyis jövünk még, akkor elvisszük a másik húsz litert. Ő, aki férfim rambószerű rettenthetetlenséggel, már-már flegmán legyintett, vállára kapta a negyven litert, majd fizetés után hazáig cipelte, egy nyüssz nélkül, egy nyafff nélkül, megfeszülő izmokkal, bálványozó-szerelmetes pillantásaimtól kísérve. (A nyakát-hátát még meg kell masszíroznom.)
Szerintem egyébként ezek az apró hétköznapi kihívások kellenek a férfiléleknek, egócirógatónak, májhízlalónak, tarzanos melldöngetőnek, ő, aki férfimnek is jólesik, már csak azért is, mert szeret. Kimi meg kapja be a jégkrémet.