Mióta Apjaneve Magzat létezik, könnyed Buddha-mosollyal a fejemen járok-kelek a világban, belső örömöm teljesen önkéntelenül gyűri mosolyra a számat, nem tehetek róla, mármint a mosolyról, A Gyerekről igen, ötven százalékban. Mosolygok akkor is, amikor pölö valaki udvariasan maga elé enged a mozgólépcsőn, mert jó dolog, hogy végre nem kell esernyőkkel, aktatáskákkal, bevásárlószatyrokkal pankrációznom, akadály nélkül léphetek a mozgólépcsőre. Mosolygok akkor is, amikor megköszönöm valaki kedvességét, mosolygok akkor is, amikor valaki azt mondja, hogy nagyon szívesen, mosolygok akkor is, amikor valaki úgy folytatja, hogy segítsük egymást, ahol tudjuk, csókolom, mosolyom azonban rögvest eltűnik orczámról, mihelyt valaki a mozgólépcsőn auragyilkos közelségbe nyomakszik, tetszik tudni, mit hallgattam ma, kérdezi, harmincöt és negyvenöt közötti, mellkasig felhúzott melegítőnadrágban és kockás flanelingben, békebeli cekkerrel a kezében ütemesen himbálja magát jobbra-balra, seszínű haja hosszú és fésületlen, vizenyős kék szemeit felnagyítják a vastag szemüveg kerek lencséi, énhülye reflexből reagálok, hogy nem, pedig jobb lett volna, ha meg sem szólalok, mert bátorításnak veszi és már mondja is idegesen-zaklatottan, hogy Boney M-et, csókolom, Boney M-et hallgattam egész nap, hadarja, majd vigyorog, tetszik ismerni, csókolom, a Boney M-et, akarja tudni, miközben agyamban a lehetséges menekülési útvonalakat tesztelem és arra jutok, hogy tagadással szabadulok a leggyorsabban, nem, mondom másodszor is, most már határozottan és elfordulok tőle és nem nézek rá tovább, de valaki egyáltalán nem akar érteni a testbeszédből, mindenféleképpen ragaszkodik hozzám, ha ismerem, ha nem azt a nyűves Boney M-et, erősködik, hogy tényleg nem tetszik ismerni, csókolom, tééényleg neeem, csodálkozik nagyon, aztán halandzsaszöveggel és hamisan énekelni kezdi, hogy brown girl in the rain, tralalalala, there’s a brown girl in the rain, tralalalalala, én meg előveszem a B-tervet és biztosítom arról, hogy igen, így már ismerős, de ez csak olaj a tűzre, látom, hogy villan a szeme, viszlát, zárnám rövidre a csevejt, természetesen nem hallja, jön utánam, szorosan a nyomomban, elmondhatatlanul zavar a közelsége, Boney M blablabla és csókolom blablabla és tetszik tudni blablabla, pörgeti valaki a szavakat, ijesztő az erőszakossága, emberek közé akarok vegyülni, néhány gyors lépéssel be is érek egy nagyobb tömeget, olvadok bele, egyenesen a közepébe, ott már alig hallom valaki szitkozódását, lassan megnyugtat a tudat, hogy sokan vesznek körül, megpróbálom lecsillapítani a szívemet, kezem domborodó hasamon.

Néha nagydarab, kigyúrt, tetőtől talpig, sőt, fitymáig tetovált (keménységi mutató, érted), vaskos bakancsba és éjfekete bőrszerelésbe bújt kopasz állat szeretnék lenni, lehetőleg pitbullban végződő pórázzal a kezemben - gyanútlan tömegközlekedésem során garantáltan nem szólítanának meg szabadon garázdálkodó pszichopaták.