Lassan kezdenek elfogyni a nehezen megszerzett dobozok, pedig még csak a könyveimet és a barkácscuccaimat csomagoltuk el. (Következő életemben olyan hobbim lesz, ami nem foglal helyet, pölö a maratonfutás.) Nem lehet azt mondani, hogy nem viseljük szívünkön a költözést, ő, aki férfim meg én, minden akadályt leküzdve gyűjtjük munkahelyeinken az óriásdobozokat, illetve szállítjuk haza a kincseket. Soha nem gondoltam volna, hogy összehajtogatott dobozokkal ennyire nehéz tömegközlekedni. Néhányan igen csúnyán meg is bámultak minket, valószínűleg a jólöltözött hómlesz címkét ragasztották ránk, pedig nem voltunk büdösek, csak dobozosak. Munkaidő után kommandóst megszégyenítő bátorsággal csaptam le a folyosókon árválkodó nagy és nagyonnagy dobozokra. Még szerencse, hogy a sokadik emeleten van a szobám, így hazafelé lépcsőzve feltűnés nélkül bekukkanthattam minden egyes szintre, leledzik-é ott néminemű fölös kartondoboz. Leledzett. Mázli, hogy a céges eljárásnak megfelelően a 'kell a fenének' kategóriába sorolt nagydarab ezt meg azt a szobaajtók mellé pakolják ki az ismerős és ismeretlen munkatársak, hogy a taksinéni este elvihesse. Nos, a fene szerepét magára öltő szerény személyem a héten önként és dalolva besegített a takarításba, úgy csaptam le a kitett dobozokra, mint éhes sas a mezei pocokra. Szegény takarítónénit jól megijesztettem, amikor rárobbantam a folyosón, moccanni sem mert, amíg origamitudásomból könnyed bemutatót tartva összehajtogattam a zsákmányomat. Alig fértem ki a cég ajtaján, legközelebb a kocsibejárón megyek, az tuti. Bár családon belül innen is, onnan is kaptunk megbúvó kartonokat, ahogy elnézem a bepakolandó cuccainkat, jövő héten újabb beszerzőkörút esedékes. Addig kell zsákmányolnom, amíg közhírré nem tétetik a céges újságban, hogy valami csirkeszerű kolléganő őrült fénnyel a szemében megszállott módjára gyűjti a kartonbobozokat. Sürget az idő.