Reggelente van úgy, hogy én már sminkelek, amikor ő, aki férfim épp csak ébredezni kezd. Az előszobai tükör előtt pingálom magam, négy vonásnyi szemceruza és négy kefényi szempillaspirál, ennyi a festés, minimáldizájn a javából, tudom, igen nagyvonalú vagyok, ha sminkként definiálom. A tükör előtt állva pont rálátok ő, aki férfimre, látom, ahogy az egyik oldaláról a másikra fordul, látom, ahogy álomittasan nyújtózik, látom, ahogy a lábujjai kikandikálnak a takaró alól. Néha csak két-három bújik ki forgolódás-nyújtózás közben, néha mind a tíz, bokával-lábfejjel együtt. Huncut lábujjak, egyre csak csalogatnak, nem tudok ellenállni nekik, letérdelek az ágy végébe és apró csókokat lehelek rájuk, finoman-óvatosan, egyiket a másik után. Ma reggel az egyik talp teljes egészében kificergett a napfénybe, én megint megadtam magam, játékos csókokkal borítottam be, jutott minden parányi bőrfelületre. Ő, aki férfim sarkánál hosszabban időztem - a szemceruzámmal rávéstem, hogy "SZERETLEK", majd egy szívet rajzoltam alá. Ébredező ő, aki férfim gyanakodni kezdett az alig-csiklandozás miatt, vigyorogva hajlítgatta a térdét, hogy a megfelelő szögből szembesüljön végre a kópéságommal, te lökött tyúk, nevetett rám, nem is, mondtam és nyelvet nyújtottam kacéran-nőiesen és kuncogva folytattam a sminkelést.