Anno a kórházban kaptam egy papírt arról, hogy különleges nő vagyok a vércsoportom, az ottani dokik nem is tudták megfejteni, kizárólag egy spéci helyen sikerült belőni a hovatartozásomat. Én lettem A Különleges Vércsoportú Nő, már-már elnézést kértem, hogy ekkora gondot okoztam, úgy tudtam, szimpla vér folyik az ereimben. Az orvosom a lelkemre kötötte, hogy mindig hordjam magamnál a vércsoportos dokumentumot, életet menthet, mármint az enyémet. Persze, a kórház után ez a nagyon fontos papír rögtön elkeveredett valahová, a rávésett infót meg elfelejtettem. A hiábavaló lakásfeltúrás után azzal vigasztaltam magam, hogy nem baj, vész esetén úgysem találná meg senki a táskám dzsungelében, amelynek összetett jellege néha még engem is meglep, mondjuk, ha a szemüvegtokom helyett teljesen váratlanul pölö egy tonhalas konzervet húzok elő belőle. Még jó, hogy költözünk, különben soha nem bukkanok a létfontosságú papírra. Azt hiszem, kénytelen leszek rendet tenni a táskámban vagy a homlokomra kötözöm vagy ilyesmi.