(#207)

Kabosa Rémon: Az én anyám

Az én anyám csendes, nyugodt, szelíden szerető, jó anya,
amelyből - tudom - sok százezernyi él és szeret,
félt, dédelget s aggódva felnevel
egy-egy lányt, fiút úgy, ahogy
anyám teszi, ahogy ő nevel,
szelíd mosollyal, kedvesen.

Az én anyám lelke erős, de nem nyel le büszke könnyeket
- mit az öröm hív elő -, ha magához szorít,
úgy, mint más anya teszi ezt
egy-egy boldog ünnepen,
ő is pont olyan büszkén könnyezik
- lágy szívvel boldogan -, ő is így teszi.

Az én anyám karja erős, törékeny válla nem remeg
temérdek súly alatt,
melytől összeroppanna a büszke férfi test
és jajgatva futna el,
de ő, mint sok-sok más anya,
csak nevet és úgy tesz, mintha éppen játszana.

Az én anyám aggódva figyel,
ha úgy látja, más vagyok, ha valami bánt
vagy csak úgy, elmerengve éppen hallgatok.
Félt, mint minden más anya,
de bölcs mosollyal hagyja csak
megérni bennem minden titkomat.

Az én anyám mégis más, mint a többi százezer!
Az enyém szebb talán, vagy éppen kedvesebb?
Az enyém jobban rám figyel, többet elvisel,
szemében csillogóbb a fény, ha rám nevet,
és úgy, ahogy az én anyám szeret,
úgy senki, senki nem szeret!

.