(#233)
Reggel majdnem végrendelkezésre került sor... Eleve iszonyú dobszólóra ébredtem - elfelejtettem ugyanis, hogy Aerosmith-döngetésre qváranemjó csipát dörzsölgetni... viszont az este hallgatott cd (az este hallgatott hangerőn) kajakra bennmaradt a lejátszóban. Félvakon és félsüketen a Ryan közlegény megmentésére induló kommandósokat megszégyenítő laposkúszásba kezdtem, hogy elérjem az általam igen cselesen kartávolságon... izé... szárnytávolságon kívül helyezett távirányítót. Bevallom csirkésen: A tolltávolságon belüli távirányító kóros elalváshoz vezetne...
A normandiai partraszállásra hajazó küzdelem eredményeként sikeresen belegabalyodtam a takarómba... ezután mint idegbeteg reumás fóka araszoltam előre. Kilátástalannak tűnő helyzetemben szomorúan konstatáltam: a magatehetetlen bálnaeffektuson megbotránkozó igényesebbek sürgetésére no perc alatt kitagadnának a fókatársadalomból... Végül "Az egyszer minden szenvedés véget ér!" felkiáltással rávetettem magam a távirányítóra. A Richter-skála tönkretételéért én kérek elnézést.
Zsákmányommal a kezemben boldogan dőltem hátra... egy könnyed Luke Skywalker-féle mozdulattal a hifire szegeztem a távirányítót, hogy elhallgattassam végre az agysejtecskéimben dübörgő, kora reggel egyáltalán nem felhasználóbarát mjúzikot... Ki is kapcsoltam volna a zenedobozt, ha közben nem téved álmos látószervem a jobb felkarom belső részére... Kikapcsolás helyett idegzsábás Szabadságszobor-pozícióba dermedtem...
A karomon ugyanis egy anyajegynél jóval nagyobb barna foltocska figyelt békésen. Heveny bőrrákot diagnosztizálva magamon épp nyúltam volna a telóm után - ami ébresztési időpontot érzékelvén folyamatosan nyomta magányos tütürütütüüüüü szólamait -, hogy végső búcsút vegyek a családomtól, barátaimtól, kollégáimtól, amikor realizáltam, hogy hümmm... annyira előrehaladott bőrrákom mégsem lehet, hogy a hálórucimon is átüssön... Végül emlékezetembe idéztem az estét, mikor is olvastunk egy picit elalvás előtt: én... meg egy tábla csoki... kicsit morzsálódhatott a drága... vagy én ettem kismalac módjára.
.
.
