(#400)

Ez is történelem…

"Nagyanyám igazi szépség volt. (...) A legértékesebb rajta (...) apró, elkötözött lába volt, amit kínaiul "háromhüvelyknyi aranyliliom"-nak (...) neveznek. Ezért olyan volt a járása, ahogyan "a fiatal, zsenge fûz hajlong a tavaszi szélben", miként a hagyományos illemszabályok a nõk számára elõírják. Úgy tartották, hogy az elkötözött lábacskáin tipegõ leány erotikus hatást tesz a férfiakra (...).
Nagyanyám lábát kétéves korában elkötözték. Anyja - neki szintén el volt kötözve a lába - elõbb egy három és fél méter hosszú, fehér pólyát tekert a kislány lábára, amely minden ujját befedte, csak a nagyujja maradt szabadon. Azután egy nagy kõvel eltörte a lábközépcsontot. (...)
Sok éven át tartott az elkötözés. Hiába törték el a csontokat, éjjel-nappal viselni kellett a pólyát, mert ha szabadon hagyták volna, a csontok (...) összeforrnak.
(...) mikor a lány férjhez ment, a võlegény családja mindenekelõtt a menyasszony lábát vizsgálta meg. A nagy láb, vagyis a normális, nagy szégyent hozott volna a võlegény házára. (...)
A lábelkötözés szokását állítólag valamelyik császári ágyas terjesztette el vagy ezer esztendeje. (...)
Felnõtt asszonyok sem vehették le a pólyát, mert a lábuk nyomban növekedni kezdett volna. A pólyát csak éjjel az ágyban lazíthatta meg a nõ, amikor puha talpú harisnyacipõt húzott. A férfi ritkán láthatott elkötözött lábat szabadon, mert ha letekerték a pólyát, alóla bûz áradt, és látszott az elhalt hús.
(...) nagyanyám állandóan fájdalmakról panaszkodott (...) a fájdalmat nemcsak törött csontjai okozták, hanem a körme is, mely belenõtt talpa párnáiba."

/Jung Chang: Vadhattyúk/

P.S.: Kínában az elsõ világháború idején még bevett szokás volt a lábelkötözés…

.