(#417)

Furcsa. Szemmel láthatóan csak abban a relációban szemlélitek a bejegyzéseimet, hogy van-e valakim, és ha igen, vajh milyen lehet a kapcsolatunk adott pillanatban. Fekete-fehér alapon nézgelődtök - függetlenül attól, milyen szándékkal teszitek ezt.
Én nem vagyok ilyen egyszerű, így a blogom sem az. Nem úgy működik a lelkem, hogy ha boldog vagyok, csak boldogságról írok, ha szomorú vagyok, csak szomorúságról. Adódnak ugyan aktualitások, de én ennél mélyebben érzek, észlelek. Írok vidámat szomorúan. Tegnap idéztem szomorút boldogan.
Újabb és újabb dolgokat fedezek fel magamban, másokban, a világban. Hatásukra színek, illatok, ízek, érzések, gondolatok fogalmazódnak meg bennem - ezek itt is lecsapódnak. Ilyenkor számomra lényegtelen az a kérdés, hogy a mára vonatkozik az a gondolat, vagy egy két évvel ezelőtti érzésre, amit csak most tudok megfogalmazni... A közlendőm hiteles, mert ezt gondolom-érzem.  
Itt csak egyharmad csibikét ismerhettek meg. Többet nem kaptok. Egyrészt azért, mert a szemtől-szemben kommunikáció lelkes és megingathatatlan híve vagyok. Másrészt önvédelemből, hiszen ismerem az embereket. Ha naplót akarnék írni, nem blogolnék. Puhafedelű könyvecskét vezetnék, titkosat.

Gondolj kertként a blogomra. Nem védik áthatolhatatlan kőfalak, az utcán őgyelgők-sietők akadálytalanul szemrevételezhetik. Szeretném is, hogy ezt tegyék, hiszen a kertemet nemcsak a magam örömére művelem. Van, aki kutyafuttában kacsint a burjánzó növényzetre, van, aki a kerítésnek támaszkodva rövid időre megpihen, és szótlanul gyönyörködik. Lehet, lát nálam egy megmosolyogtató virágot... vagy egy olyat, ami megszépíti a napját... vagy egy érdekes-izgalmasat, amivel még soha nem találkozott... vagy egy tikkadót, amit élővé tudna varázsolni... Az sem baj, ha valaki a kertemben lévő színes virágokat gaznak látja: A legfontosabb, hogy nekem örömöt okozzanak. Csak azért nem ápolom a kertemet, hogy mást gyönyörködtessek. Önző vagyok: mihelyt untat, rögvest lerombolom.
A kertben nem látod az összes virágomat, ott soha nem is fogod. A nagy gonddal ápolt növényeimet, a zsenge hajtásokat féltem. Néha kiviszek a kertbe egy-egy féltettebb példányt, és erősebb növények védőszárnyai alá ültetem. Szánj rá időt, és megpillanthatod őket...
Ha felvezetnélek a teraszra, az utcáról nem látható virágok gyűrűjében ültetnélek le. Ha beinvitálnálak a házamba, újabb és újabb virágok széplenének elő. Látnád az elszáradt zöldeket, a lepréselt virágokat is. Talán megengedném neked, hogy segíts az elfáradt növények átültetésében. Talán lenne olyan virág, amit együtt nevelnénk...

De ne feledd: A kertész én vagyok, a kulcs nálam van.


P.S.: Jelen bejegyzés hangvétele barátságos, enyhén csodálkozó, röpkén filozófikus. Az időjárás miatt homlokráncolva íródott, kakaókortyolgatás közben. A bejegyzés fázós tappancsú gazdája nem haragszik senkire, nem bánt senkit, pusztán szerény eszközeivel megpróbálja iránytűhöz juttatni olvasóit, akik látogatásukkal-véleményükkel megtisztelik a saját szórakoztatására kitalált blogot.