(#598)

A kolléganőm flódnit reggelizik, nekem meg erről eszembe jut az igen vérszegény osztrák pasim, a minden téren vérszegény osztrák pasim, akit Lars von Trier előbb hozott lázba, mint én, és aki imádott engem imádta a flódnit. Szakításunk estéjén ezzel állított be, bár akkor még nem tudtam, hogy szakítani fogunk, hozott túrós rétest is, amit nagyon szeretek, de nem az én kedvemért hozta, csak véletlenül, a sütisnél flódnin és túrós rétesen kívül nem volt más. Egymást átölelve néztük a BL-meccset, záporoztak a gólok, remekül játszottak a fiúk, remekül elcirógattuk egymást mi is, röhögcséltünk, réteseztünk. A meccs után jött a hideg zuhany, ami előjátéknak izgalmasan perverz, de akkor és ott szakítást jelentett. Voltak kétségeim, nem keveset küzdöttem, míg megfogalmaztam, hogy nekem mi nem jó ebben a „kapcsolatban", és mivel a hiányérzet a fatökű vérszegény osztrák pasi hozzáállásából adódott, sejtettem, hogy előbb-utóbb véget érnek magasröptű eszmecseréink és igen-igen alacsonyröptű, szexnek nem nevezhető együttléteink. A hangulatos BL-meccs után szakított, pedig jó háziasszony módjára vacsorával vártam, és mivel ment már a meccs, még azt is megengedtem, hogy a nappaliban a tévé előtt, tálcáról egye a makarónit. Távozáskor kedvesen megérdeklődte, hogy kérem-e a flódnit, mert ha nem, akkor elvinné, én meg bőgés helyett becsomagoltam neki azt a kurva flódnit meg a maradék rétest, mert ekkora fasztól már nem kellett az sem.